2024. május 7. - Gizella

2009 a sportban, avagy A Nagy Visszajátszás 1.

Sportszemüvegen át nézve 2009 vérszegénynek tűnik: nem rendeztek se téli, se nyári olimpiát, nem volt futballmundiál, mi több, még egy árva foci EB-t sem találni a versenynaptárban. Mégis, bőven van mit visszajátszani.
2009. december 26. szombat 09:19 - Nagy András
Január

Az idei év is a hagyományos budapesti hat fegyvernemes junior vívó világkupával vette kezdetét. A fehér sportágban egyedülálló versenyen ezúttal minden eddigi rekordot felülmúló létszámú tőr-, kard-, illetve párbajtőrforgató lépett pástra: 39 ország összesen 987 ifjú titánja küzdött a dobogós helyezésekért. Mi, magyarok végül két bronz- és egy aranyéremmel zártunk, miután a kardvilágbajnok Szilágyi Áronnak a magyar fővárosban is sikerült „lekaszálnia” a népet.

A hónap második felében aztán – immár a felnőttek mezőnyében – kezdetét vette a férfi kézisek horvátországi világbajnoksága, ahol a magyar csapat a selejtezők során a franciákkal, a szlovákokkal, a románokkal, az argentinokkal és az ausztrálokkal került össze. A mieinknek erősen rezgett a léc, ám a csoport harmadik helyét megszerezve végül bejutottak a középdöntőbe. Ott aztán el is véreztek, igaz, középdöntőbeli ellenfeleiket elnézve nem meglepő, hogy Nagy Laciék „csupán” az ötödik helyért játszhattak az egyébként bivalyerős mezőnyben. Csapatunk végül vereséget szenvedett ugyan a németektől (Magyarország-Németország: 25-28) ám a magyar szurkolók a VB hatodik hellyel sem lehettek nagyon elégedetlenek. A tornát végül franciák nyerték, a házigazda dalmátokat verve a döntőben.

A hónap utolsó rangos sporteseménye, a 2009. évi műkorcsolya- és jégtánc Európa-bajnokság kissé szomorkásra sikerült: Sebestyén Juli régi formájától picit elmaradva, ám a bírók által sem igen segítve végül a nyolcadik helyet szerezte meg, míg a Hoffmann Nóra, Makszim Zavozin páros az utóbbi betegsége miatt már a kűr előtt visszalépett, s gyakorlatilag helyezetlenül zárt.

Február

Igaz, nem magyar szempontból, de szenzációsan kezdődött ugyanakkor az esztendő második hava: óriási meccsen a Pittsburgh Steelers 27–24-re legyőzte az Arizona Cardinalst az észak-amerikai profi futballbajnokság döntőjében, más néven a Super Bowl XLIII-on.

Az álomszerű döntőt azonban a rémálomszerű magyar valóság követte, méghozzá február hónap nyolcadik napján. Ki ne emlékezne még arra az átkozott veszprémi éjszakára, amelyen a helyiek kedvencének számító MKB Veszprém kézilabdacsapat egyik legjobbja, a Magyarországra Romániából érkező Marian Cozma életét vesztette?

Februárban történt még, hogy hatodik helyen végzett kötöttfogású birkózóválogatottunk a franciaországi Clermont-Ferrandban rendezett világbajnokságon.

Március

Szép magyar sikerrel tavaszodott ki: március elsején Madarász Tamás aranyérmet nyert a férfi cselgáncs Világkupa varsói állomásán. A 90 kilós debreceni fiú A debreceni dzsúdós egy finn és egy szlovák rivális után az Európa-bajnok spanyol David Alarzát verte meg, majd az elődöntőben a kazah Timur Bolatnál bizonyult jobbnak vazaarival. A fináléban a litván Karolis Bauzát kapta ellenfélül, akit ugyancsak vazaarival legyőzve szerezte meg élete első Vk-diadalát.

Március 8-án aztán folytatódott a magyar aranyláz: Berki Krisztián lovon győzelmet aratott a tornászok montreáli Világkupáján. A háromszoros Európa-bajnok magyar a fináléban igen sikeres gyakorlatot hajtott végre, kiinduló pontja 6,700 volt, összpontszáma pedig 15,775. „Nagyon örülök, hogy a selejtezőbeli nehéz kezdés ellenére össze tudtam szedni magam, és sikerült megnyernem az év első Világkupáját” – összegzett boldogan a verseny után Berki.

Közben az előző évben a csőd szélére került Ferencvárosi Torna Club az NB II Keleti csoportjában vitézkedő FTC Labdarúgó Zrt.-vel közösen megállapodást kötött az Advertum Kft.-vel, ezzel az egyesület kiegyenlítette utolsó komolyabb, 114,5 millió forintos tartozását. Rieb György, az FTC elnöke a szerződés megkötésének apropóján tartott sajtótájékoztatón elmondta: az úgynevezett ligahitel rendezésével úgy fejeződött be a klub konszolidációja, hogy az egyesület jelenleg több mint 500 millió forinttal rendelkezik.

Március 25-én ismét szörnyű hírre eszmélt az ország: szívelégtelenség következtében elhunyt Ocskay Gábor magyar válogatott jégkorongozó, az Alba Volán SC játékosa, a magyar hoki történetének valaha volt egyik legjobb játékosa.

A hónap vége tartogatott némi gyógyírt a nagyszerű hokis halála okozta fájdalomra: 28-án a magyar futballválogatott világbajnoki selejtezőn Torghelle Sanyi góljával idegenben legyőzte az albánokat, s ezzel megnyitotta az utat a húsz éve áhított VB szereplés felé…
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását