2024. május 28. - Emil, Csanád

Berlusconit megtámadták az utcán

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt vérző szájjal tuszkolták gépkocsijába a testőrei, miután egy férfi arcon dobta egy kis szoborral egy milánói téren vasárnap este.
2009. december 14. hétfő 08:23 - HírExtra
A kormányfőnek eltört az orra, felszakadt az alsó ajka, amelyet össze kellett varrni, és két foga is megsérült - közölte Alberto Zangrillo, az olasz kormányfő orvosa. Berlusconit a helyi San Raffaele kórházban kezelik, sérüléseiből 15 napon belül gyógyulhat fel. Az elkövető, a 42 éves Massimo Tartaglia a milánói dóm kicsinyített, fém talapzaton álló másával dobta arcon két méterről a kormányfőt, aki éppen autogramokat osztogatott egy választási nagygyűlés, a márciusi önkormányzati választások kampányindítója után.

A földre esett, erősen vérző politikust testőrei felsegítették, majd autójához kísérték, ahonnan Berlusconi még jelezni akarta a tömegnek, hogy nincs nagyobb baj. Ezután vitték a kormányfőt a San Raffaele kórházba, ahol egyik orvosa megvizsgálta. Ennek alapján úgy döntöttek, hogy éjszakára megfigyelés céljából bent tartják.

Néhány órás kihallgatás után a milánói ügyészség hivatalosan vádat emelt Tartaglia ellen előre megfontolt súlyos testi sértés címén. A férfit, aki foglalkozását tekintve grafikus, a hírek szerint tíz éve pszichés problémákkal kezelik. A támadás után a zsebében egy feszületet és egy önvédelmi gázspray-t is találtak.

Ignazio La Russa védelmi miniszter szerint a tettest a feldühödött tömeg meglincselte volna, ha a biztonsági emberek nem avatkoznak idejében közbe.

A támadást minden politikai párt elítélte. A koalíció szerint a merénylet a Berlusconi elleni gyűlöletkampány eredménye. "Sajnálom Berlusconit, de ő provokál" - nyilatkozta Antonio Di Pietro ellenzéki politikus, akinek szavait felháborodás fogadta a kormányoldal részéről.

Roberto Calderoli, a Berlusconival szövetséges Északi Liga minisztere kijelentette: "gyakran populizmussal és fasizmussal vádolják a kormányt, ám most kiderült, hogy melyik oldalra jellemző a fasiszta erőszak". Giorgio Napolitano államfő közleményben ítélte el a Berlusconi elleni "súlyos és rendkívüli agresszív támadást".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását