2024. május 28. - Emil, Csanád

A távhő a jövő

A távhőszolgáltatás a fenntartható fejlődés, az energiahatékonyság záloga jelenleg és a jövőben is - összegezhetők a "távhő és a klímaváltozás" konferencián november 3-án Koppenhágában elhangzott felszólalások.
2009. november 7. szombat 11:59 - HírExtra
A távhő és az éghajlatváltozás témakörében az első, úttörő jellegű tanácskozás megelőzte a 2009 decemberi koppenhágai klíma-csúcsot, ahol dönteni kell arról a klímavédelmi megállapodásról, amely felváltja a 2012-ben lejáró kiotói jegyzőkönyvet. A távhő kulcskérdés az "okos épületek", az önfenntartó város megvalósításában - hangzott el a rendezvényen.

A távhővel foglalkozó konferenciáról kiadott sajtóközlemény szerint a 40 országból - közöttük Magyarországról - érkezett politikusok, szakértők részvételével tartott tanácskozáson megállapították: az önkormányzatoknak, a városoknak kötelességük csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást, növelni az energiahatékonyságot, amit legjobban a távhőszolgáltatással lehet megtenni.

A konferencián elfogadott felhívás felszólítja a résztvevő államokat arra, hogy fordítsanak több figyelmet a távhőpiacra a nemzetközi együttműködésben és a nemzeti szabályozásban. Kapjon elsőbbséget távhőszolgáltatás infrastruktúrájának kialakítása a város különböző közigazgatási funkcióinak összehangolásában, legyen szó hulladékhasznosításról, ipari termelésről, szállításról, szolgáltatásokról vagy éppen a háztartások igényéről.

A távhőszolgáltatás szerepének elismertetése az éghajlatváltozás hatásának mérséklése szempontjából különösen fontos, ezért nagy horderejű kérdés az új távhő hálózatok és a meglévők fejlesztésének finanszírozása.

A felhívás megjegyzi, hogy a közép-kelet-európai országokban igen magas a távhő részesedése az energiaellátásban, és ez jó kiindulási pontja a magasabb hatékonyságú és a megújuló energia felhasználásának.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását