2024. május 6. - Ivett, Frida

Új betűkkel bővülnek az internetes hivatkozások

A jövőben a latin betűkön kívül más írásrendszerekkel is meg lehet adni a honlapok elérési útvonalát - az erről szóló döntést pénteken, dél-koreai tanácskozásán hagyta jóvá az internetes címeket kezelő ICANN nonprofit szervezet.
2009. október 30. péntek 11:12 - HírExtra
A határozat a világháló negyvenéves történelmének egyik legnagyobb változását hozhatja, amelynek köszönhetően drámaian nőhet az internetfelhasználók száma - áll a szervezet által kiadott közleményben.

A latintól eltérő írásrendszerek alkalmazása sokkal nyitottabbá teheti a világhálót: a bővített címbeviteli szabványtól nemcsak azoknak lesz könnyebb, akik nem tudnak angolul, hanem azoknak is, akik még a latin ábécét sem használják. Az arabtól kezdve a görögön át cirill, hindi, vagy akár a kínai írásjelekkel is megadhatók lesznek majd a böngésző címsorába írandó hivatkozások.

"Technikailag ez jelenti majd az internet történelmében a legnagyobb változást" - mondta korábban Peter Dengate Thrush, az ICANN tanácsának elnöke, hozzátéve, hogy ennek megvalósítása technológiailag meglehetősen bonyolult.

A világ 1,6 milliárd internetezőjének több mint fele a latintól eltérő karakterkészleteket használ - magyarázta Rod Beckstrom, az ICANN vezetője, aki szerint a világháló további terjedése szempontjából is rendkívül fontos, hogy bővítsék a beviteli módokat.
"Három-öt évvel korábban sokan vélték úgy, hogy az angol ábécétől eltérő beviteli formák megvalósítása megoldhatatlan kihívást jelent a szakemberek számára" - idézte Beckstrom a szkeptikusok korábbi véleményét.

A karakterkészletek közötti fordítást végző rendszer néhány éve már tesztüzemben működik, így a bevezetésnek az ICANN vezetője szerint nem lehet akadálya.
Az átalakításokat több fázisban hajtják végre, az első szakasz november 16-án kezdődik.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását