2024. június 18. - Arnold, Levente

Brutális - részeg rendőr vert gyerekeket Szegeden

Egy szolgálaton kívüli, részeg rendőr és társasága bántalmazott 15-16 éves középiskolásokat és egy kollégiumi nevelőtanárt Szegeden; az ügyben a Szegedi Nyomozó Ügyészség vizsgálódik.
2009. október 2. péntek 09:53 - HírExtra
A napilap a szeptember elején történt esetet ismertetve felidézte: a mintegy húsz fiatal este fél kilenc körül beszélgetett az utcán az egyik szegedi kollégium előtt, amikor megállt mellettük egy személyautó. A kocsiban négy, 30 év körüli férfi ült, akik a lányokat szólítgatták le, hogy menjenek velük.

A lapnak nyilatkozó nevelőtanár, Sáró Árpád elmondta: azt még vizsgálják, hogy miért alakult ki a konfliktus a diákok és a kocsiban ülők között, aminek következtében egy diákot az autónak, egyet egy KRESZ-táblának löktek, többeket pedig úgy megütöttek, hogy a közeli bokrokba estek. A Délmagyarország információi szerint a férfiak korábban egy legénybúcsún voltak.

A nevelőtanár, amikor értesült az esetről a fiataloktól, hívta a rendőrséget és azonnal az ügy tisztázására indult, de a férfiak egyike őt és a segítségére siető diákot is megütötte. Ezt követően érkeztek meg a rendőrök. A fiatalok és a pedagógus sérülése is nyolc napon belül gyógyuló.

A lapnak a Szegedi Nyomozó Ügyészség vezetője, Imolya Imre megerősítette, hogy nyomoznak a bántalmazás ügyében.

A Délmagyarország úgy tudja, hogy a tanárt is megütő férfi egy megyei kistelepülés körzeti megbízottja volt, de az eset után leszerelték.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását