2024. május 29. - Magdolna

Kiokoskodja a jövőt az MSZP

Az MSZP politikai tanácskozáson összegzi ma a következő félév feladatait. A zárt ajtók mögötti eszmecsere nyilvános részében beszédet mond Bajnai Gordon miniszterelnök.
2009. szeptember 12. szombat 10:25 - HírExtra
A budapesti tanácskozáson országgyűlési képviselők, képviselőjelöltek és munkatársaik vesznek részt. Az ülésen tájékoztatót tartanak a választási időszakban a párt ideiglenes politikai kormányaként működő országos választási bizottság (ovb) tagjai.

A választási felkészülés során az MSZP már kijelölte az egyéni körzetekben induló országgyűlési képviselőjelöltek nyolcvan százalékát, a jelöltek egyharmada új ember - közölte Lendvai Ildikó pártelnök pénteken.

A szocialista párt az előtte álló időszakban a kormányzás gyakorlása mellett bizonyítani kívánja baloldali elkötelezettségét is - hangsúlyozta a politikus. Ígérete szerint ennek során szakítanak a választási költségvetés gyakorlatával, vagyis azzal, hogy a választások előtt az aktuális kormányok a szavazatszerzés érdekében engedik az államháztartási deficit elszabadulását.

A jövő évi költségvetés parlamenti elfogadása után a szocialisták újabb kongresszust tartanak. A december 12-re meghirdetett kongresszus fogadja el az MSZP választási programját, dönt a miniszterelnök-jelöltről, illetve országos listát állít, valamint alapszabály-módosítás után - rövid időn belül - dönt az új elnökségről.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását