„Nad Tatrou sa blýska, hromy divo bijú, zastavme ich bratia, veď sa ony stratia, Slováci ožijú.” Így kezdődhet nemsokára minden hétfő a szlovákiai iskolákban. Robert Fico Szlovákia miniszterelnöke legalábbis azt az ötletet vetette fel csütörtökön, hogy minden hét elején kezdődjön a tanítás a szlovák himnusszal.

Eszünkbe juthat erről sok minden (a káromkodásokon és ökölrázásokon kívül persze). Például az „éljen Rákosi, éljen a párt!” kötelező strófája az ötvenes évekből, vagy egyéb diktatúrák, melyek előszeretettel tették kötelezővé az elmebajt az iskolákban és munkahelyeken. Ezen erőszakos megnyilvánulások a demagógia csúcsai voltak.

Uniós tag?

Elvétve ma is találhatunk olyan rezsimet, ahol hasonló agyalágyultsággal próbálják nevelni a népet, ám ezek mind a fejlődő világ határainak legszélén fekvő országok, nem pedig uniós államok. Persze lassan azt is nehéz elképzelni, hogy Szlovákia uniós tag. Merthogy vállalhatatlan lépéseivel lassan, de határozottan írja ki magát az európai közösségből.

Ugye emlékszünk még, mikor Trianon után a magyar iskolákban úgy kezdődött minden óra: Nem! Nem! Soha! Az, hogy akkor elvették a közel ezeréves ország jó részét, és ebbe nehezen tudott beletörődni minden magyar, talán érthető. De hogy most Ficoék, akik kaptak egy országot, semmit nem vettek el tőlük, miért nyúlnak ehhez az undorító módszerhez, rejtély.

Rettegés

Persze ne legyünk naivak, hiszen értjük mi, hogy is ne értenénk Fico úr gondolatmenetét. Szlovákosítani akar. Nincs igazán saját történelmük, hiszen országuk is csak tizenhat éve létezik. Minden, ami Szlovákia múltjával kapcsolatos, szétbonthatatlan a magyar történelemmel. Fico úr mégis megpróbálja ezt szétbontani. És tudják miért?

Mert Fico úr fél. Félti nemzetét, hogy esetleg eljut odáig Magyarország, hogy elkezdi pedzegetni, hogyan is volt ott az a Trianoni határmeghúzás meg maga a szerződés. Mennyire volt jogos vagy kényszerű, stb, stb? És akkor bizony félhet is, mert lehet, hogy ők húzzák a rövidebbet.

Buta út

Csak drága Ficó úr, azt el tetszik felejteni, hogy mindaz, amit csinálni méltóztatik éppen abba az irányba tereli a magyarságot, hogy újra elkezdje mondani: Nem! Nem! Soha! Ahogy ez a dunaszerdahelyi nyelvtörvény elleni tüntetésen el is hangzott. Egy harmincas, Szlovákiában élő apuka nyilatkozott az egyik adónak, ahol elmondta: ő sosem volt revizionista, de ami most történik, arra már ő is csak egyet tud mondani: Mindent vissza!

Drága Fico úr, ha valóban félti Szlovákiát, akkor gondolkozzon abban, hogy ott bizony minden tízedik állampolgár magyar. És ahhoz, hogy az országa működjön, rájuk is - sőt a mögöttük álló Magyarországra is - szüksége van. Ehhez pedig nem a szlovák himnusz erőszakos elénekeltetése, meg a magyar nyelv teljes kiirtása az út.

Magyarcsillag

Sokan azt gondoltuk, a nyelvtörvény után nem jöhet már rosszabb. Aztán nem engedték be a Magyar Köztársaság elnökét az országba. Majd kitalálják ezt a himnuszos őrületet. Lehet, hogy eljön az idő, amikor majd kötelezően viselt „magyarcsillagot” kapnak testvéreink saját szülőföldjükön? Aztán összeterelik őket és munkatáborba viszik?

Az unió közben meg sunyin félrenéz, és rendkívül határozottan fellép az emberi jogok szudáni eltiprása, meg a zimbabwei elnök háborús uszítása ellen. Pedig, ahogy szlovák himnusz utolsó sora mondja: „Villámok, dörgések ébresztik fel, hogy felkeljen már.”