2024. május 9. - Gergely

Őssejt kapszula

A tudomány fejlődésének újabb és egyre közismertebb bizonyítéka az őssejtek szerepének felismerése az emberi test gyógyításában. És jelentős magyar sikernek könyvelhető el a Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) fejlődése és jelentős szerepvállalása az új módszerek meghonosításában és gyakorlásában.
2009. augusztus 30. vasárnap 12:39 - Rémes Ágnes
Mi az őssejt?

Kutatás
Az elmúlt tíz év tudományos kutatásának eredményeként ma már biztosan állíthatjuk, hogy a testünkben jelen levő 100 ezer milliárd (1014 = 100 000 000 000 000) sejt mindegyike képes arra, hogy a benne előforduló anyagok segítségével önnön halálát okozza, azaz képes az öngyilkosságra. De képes a megújulásra is.
(Mindentudás Egyeteme)
Kimerítő választ ad erre a kérdésre, egy őssejtkapszulát forgalmazó honlap: A "legősibb őssejt" a megtermékenyített petesejt (totipotens), amelynek osztódásával kezdetét veszi az embrió fejlődése. Az egész szervezet ebből az egy sejtből fejlődik ki, vagyis ez a sejt minden sejttípus létrehozására képes. Az embriócsomó sejtjeit pluripotens őssejteknek nevezzük. Ezek a sejtek még igen "rugalmasak, alkalmazkodó képesek és nyitottak", vagyis az emberi szervezet minden más sejttípusa kialakulhat belőlük. A sejtek egy része a kifejlett szervezetben is feltehetően valamilyen őssejt állapotban marad, ezek a felnőtt vagy szöveti (multipotens) őssejtek.

Dr. David A. Prentice PhD, a Gerogetown-i Egyetemi Orvosi center élettudományok vezető kutatója 2005-ös publikációjának függelékében a következőképp fogalmaz: "A felnőtt őssejtek haszosíthatók a következő betegségek gyógyításában":(a teljesség igénye nélkül)Parkinson kór, gerincsérülés, végtagüszkösödés,általános lupus, Sclerosis multiplex, Scleromyxedema, Crohn-betegség, Sclerosis multiplex, Behcet-kór, Szívkárosodás, Súlyos összetett immunodeficiencia szindróma, Sandhoff-kór kezelése.
A tekintélyes felsorolás tartalmaz autoimmun betegségeket, anyagcsere rendellenességeket, szív- és szembetegségeket és idegrendszeri degeneratív betegségeket is.

A gerincvelőben termelődő felnőtt őssejtek képesek bármiféle más sejtté alakulni, átvenni azok funkcióját. Dr. David kutatásai szerint pedig van, hogy nem közvetlenül segítik a szövet regenerálódását, hanem stimulálják a belül lévő sejteket a javításra.

Mi az őssejt kapszula?

Természetesen nem kapszulába zárt őssejteket fogyaszt, aki szedi. A kapszula olyan hatóanyagokat tartalmaz, melyek elősegítik a gerincvelőben az őssejt képződést, segítik az őssejtek beépülését a szövetekbe és erősítik a sejtregenerációs funkciókat. A véráram folyamatosan szállítja az őssejteket, melyek nagy szerepet játszanak a szervek regenerációjában. A vérben található őssejtek száma azonban az idő előrehaladtával egyre fogyatkozik, míg egy közel 70 éves embernél az egyötödére csökken. Minél kevesebb őssejt cirkulál a vérben, annál kevésbé sikeres a természetes védekezés.
Ennek megakadályozására fejlesztették ki ezt a "táplálékkiegészítőt".

Minden relatív

Létezik tehát az emberi szervezetben egy sejttípus mely megoldás lehet minden nyavalyánkra? Túl szép, hogy igaz legyen, a tudósok szerint mégis ez a jövő.
A jelenkor tapasztalatai azonban megoszlanak. Egy internetes fórumon, a következők olvashatók:

"Sziasztok ! Anyukám is szedte 2 hónapig, semmi változás. Állítólag az a gond a készítménnyel, hogy ha valakiben rákos sejtek vannak, azt is aktivizálja. Hiszen nem tud a szer különbséget tenni egészséges és beteg sejtek között. Mi is ezért álltunk le."

"...Ebben 1 ezen a szakterületen dolgozó orvos elmondta, h ezek nem érnek semmit, sőőőt, ahogyan olvastam az előbb "belobbant" dolgokat és inkább árthat. Akinek szüksége van ilyen gyógyszerekre, azok alapos kivizsgálás után, személyre szabottan kapják."

"Falum béli hölgy szedte az őssejt kapszulát fél évig /én nem tudtam róla, most mesélte/. Az egyik szemére születésétől fogva nem látott, most lát. A közel 2 cm-es jóindulatú melldaganatai 1 mm-esek lettek."

Figyelemre méltó továbbá a forgalmazó jogi közleménye:"... a megvásárolt termékek szedésével az elérni kívánt hatásokat nem tudjuk garantálni, továbbá azokért nem vállalunk sem kifejezett, sem hallgatólagos garanciát, vagy felelősséget!"

Nem biztos, hogy a vásárló közönség boldogan ad pénzt valamiért, aminek hatásáért nem vállalnak felelősséget. Azonban a közlemény azon tagjai, melyek szerint a tájékoztató nem helyettesíti az orvossal való konzultációt, mindenképpen megszívlelendők.

Bár a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények megvásárlása nem vényhez kötött, hatásuk azonban gyakran vitatott és megkérdőjelezhető, így alkalmazásuk előtt érdemes kikérni szakorvos véleményét. Az utcában végzett közvélemény kutatás eredményei ritkán tekinthetők hiteles információknak.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

aser
2009. augusztus 30. 20:18
Ez a táplálék kiegészitő kis mennyiségü természetes anyagokat tartalmaz.Tehát csak ez nem képes segiteni.És eléggé drága.Olcsóbb és nagyobb hatásu,ha az egészséges étkezésre áll át a beteg.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását