2024. május 10. - Ármin, Pálma

Elhunyt az énekes

Elhunyt Hildegard Behrens nemzetközileg ismert német szoprán; a 72 éves művésznőt Japánban érte a halál, ahol egy fesztivál meghívottjaként vendégeskedett.
2009. augusztus 19. szerda 15:46 - HírExtra
Behrens egy tokiói kórházban hunyt el kedden, halálát aneurizma okozta - számolt be a Tokió közelében megrendezett fesztivál egyik szóvivője.

Az énekesnőt - aki a világ összes jelentős operaszínpadán fellépett - elsősorban Richard Wagner, illetve Richard Strauss darabjaiból ismerhette a közönség.

Hildegard Behrens hat gyermek közül a legfiatalabbként 1937. február 9-én jött a világra, zeneszerető családban nőtt fel. Gyerekkorában zongorázni és hegedülni tanult, a középiskola után azonban mégis a freiburgi egyetem jogi karára iratkozott be. Énekesi pályafutása Düsseldorfban kezdődött 1972-ben. Néhány kisebb szerep után egy próba alkalmával Herbert von Karajan figyelt fel rá 1977-ben. A mester rögtön felkínálta neki Strauss Salome című művének főszerepét a salzburgi játékokon, elindítva ezzel Behrens nemzetközi karrierjét.

Pályafutása során a német művész Karajan mellett olyan dirigensekkel dolgozott együtt mint Karl Böhm, Leonard Bernstein, Wolfgang Sawallisch és Lorin Maazel.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását