2024. június 1. - Tünde

Hetven halottja van az utcai forrongásoknak

Egy híján hetven ember vesztette életét Iránban az elnökválasztás utáni tiltakozó megmozdulásokban - írta Mir Hoszein Muszavi iráni ellenzéki vezető egyik szoros szövetségese egy kedden megjelent újságcikkben.
2009. augusztus 11. kedd 13:40 - HírExtra
Alireza Hoszeini Behesti közölte, a 69 halott nevét tartalmazó listát eljuttatták a parlamenthez, hogy a plénum vizsgálja ki mindegyik esetet. Az iráni hatóságok által közölt hivatalos adatok szerint 26-an vesztették életüket a június 12-i elnökválasztást követő zavargásokban. Az ellenzék szerint Mahmúd Ahmadinezsád korábbi államfő csalással nyerte meg az elnökválasztást. A nyugtalanság néhány hét múltán alábbhagyott, és Ahmadinezsádot a múlt héten beiktatták hivatalába.

Behesti szerint ugyanakkor 220-an továbbra is őrizetben vannak azok közül, akiket a tiltakozások alatt fogtak le. Egy bírósági szóvivő közlése szerint nagyjából négyezer embert vettek őrizetbe a tiltakozások során, de közülük 3700-at egy héten belül elengedtek. A még őrizetben lévők között vannak ismert reformpárti politikusok, újságírók, jogászok és aktivisták.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását