2024. június 2. - Kármen, Anita

Gyülekeznek a tüntetők

Mindkét, a fővárosba szombat délutánra bejelentett demonstráció helyszínén gyülekeznek a résztvevők.
2009. július 11. szombat 20:17 - HírExtra
Az Erzsébet téren 200-300 ember gyűlt össze, hogy - miként a résztvevők fogalmaztak - "sorsközösséget vállaljanak" a terrorcselekmények előkészítése miatt előzetes letartóztatásba helyezett Budaházy Györggyel és a múlt szombati tüntetések során eljárás alá vont emberekkel.

A téren többeknél jobbikos és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom logójával díszített zászló és árpádsávos lobogó van.

Az Erzsébet tér egyik sarkában mintegy száz rohamrendőr várakozik. A téren parkol egy német rendszámú kisbusz, aminek a tetejéről szónoklatok hangzanak el. A résztvevők között sok a fekete ruhás, bakancsot viselő, kopaszra nyírt fiatal, többen a Magyar Gárda egyenruhájában jelentek meg.

A Szabadság téri Hazatérés temploma előtt több százan gyűltek össze, valamennyien fekete nadrágot és fehér felsőt viselnek. A templom zsúfolásig megtelt, az épület előtt pedig kisebb csoportokban állnak az emberek, akik jobbbikos, illetve nemzeti színű zászlóval érkeztek.

A Szabadság téren, ahová a Jobbik délutánra demonstrációt hirdetett, rendőrök állnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Franci
2009. július 11. 21:21
Sokér' nem adnám, ha a rendőrök végre hagynák nyugodtan dühöngeni ezt a söpredéket, mert eddig is csak ők csináltak nekik reklámot. Vagy egy óra alatt szétszélednének, vagy olyasmit tennének, amivel bejönnének a csőbe és akkor az Isten sem menthetné meg őket a felelősségrevonástól!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását