2024. május 6. - Ivett, Frida

Az MSZP a túlélésre játszik

Csak akkor maradhat az MSZP tartós és jelentős politikai tényező, ha a következő országgyűlési választáson a mandátumok több mint egyharmadát meg tudja szerezni.
2009. június 9. kedd 08:19 - HírExtra
E dokumentumban leszögezik: az MSZP szakaszhatárhoz érkezett. Miközben a nemzetközi baloldal keresi-építi új identitását, addig ez a folyamat az MSZP-ben épp az ellenkező irányba haladt. Az MSZP stratégiai célja váltópárti erejének, koalícióalakítási képességének megőrzése, a mandátumok több mint egyharmadának megszerzése a 2010-es országgyűlési választásokon - idézi a napilap a stratégiai munkatervet, amely szerint a főváros mellett 4-7 megyei jogú városban tartják kívánatosnak a polgármesteri szék megszerzését.

A Bajnai-kormányt az MSZP nem tudja egyedül hatalmon tartani, csakis az SZDSZ-frakcióval együtt, amely viszont nem érdekelt egy baloldali politikai irányváltásban - olvasható a iratban.

A lap úgy tudja, a következő időszak feladatait tartalmazó dokumentumot a párt több vezető fóruma megvitatta és elfogadta, és a munkatervet nemcsak párton belül, de az értelmiségi holdudvarban is "megszondáztatták".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

buxicsabi
2009. június 9. 13:27
Egyetértek veled,a választási eredmények is arra mutatnak,hogy az évek során teljesen leamortizálták Magyarország gazdaságát,ezért a legjobb lenne,ha véglegesen eltünnének a süllyesztőbe a seggnyaló SZDSZ-szel együtt!
spt72
2009. június 9. 08:25
Mindíg is arra játszottak,inkább oszlatnák fel magukat ők is mint az SZDSZ...mindenki örülne...
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását