2024. május 8. - Mihály

Marad a hallgatói összkeretszám?

A következő tanévre is 56 ezer államilag finanszírozott hallgatót vehetnének fel a felsőoktatási intézmények, ha a kormány is úgy dönt - az erről szóló javaslatot támogatta keddi ülésén a Felsőoktatási Kerekasztal.
2009. május 26. kedd 21:05 - HírExtra
A Felsőoktatási Kerekasztal támogatta, hogy az idei hallgatói összlétszám (56 ezer fő) megtartása mellett, az agrár képzési területen a keretszámot 50 fővel, a bölcsészettudományi, a pedagógusképzési és a társadalomtudományi területeken 50-100 fővel, továbbá a jogtudományi területen 150 fővel csökkentsék.

A kerekasztal, a munkaerő-piaci igények figyelembevételével, egyetértett a műszaki képzési területen a 200 fős, a gazdasági tudományterületen 100 fős, továbbá az orvos és egészségtudományi területen a 100 fős keretszámnöveléssel - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Az oktatási tárca közlése szerint a nemzetközi jellegű felsőoktatási intézményekről képviselő indítványként benyújtott törvényjavaslatot a Felsőoktatási Kerekasztal résztvevői jelenlegi formájában nem támogatták.

A hatályos felsőoktatási törvényben rögzített felhatalmazás alapján viszont a felek támogattak egy olyan kezdeményezést, amely a Magyar Rektori Konferencia állásfoglalásával összhangban, a felsőoktatási törvény részeként, a magánintézmények között, az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem és a Közép-európai Egyetem részére biztosítja a nemzetközi jellegű egyetemi jogállást.

A magán felsőoktatási intézményeknek biztosított eltérő működési feltételek mellett, a nemzetközi jellegnek megfelelően, további külön szabályozás érvényesülhet a külföldi - együttműködési megállapodás alapján folyó és külföldi oklevéllel záruló - képzésben.

A felsőoktatási intézmények nemzetközi jellegű felsőoktatási intézménnyé történő átsorolása helyett, a felsőoktatási törvény követelményeinek és eljárási szabályainak megfelelően történő, nemzetközi jellegű felsőoktatási intézmény alapítása lehetőségének biztosítását támogatja a kerekasztal. A külföldi egyetemek magyarországi működésének engedélyezése a felsőoktatási törvényben szabályozott eljárás alapján történhet.

A kerekasztal tárgyalta a hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló kormányrendelet módosítását is, amelyet a Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) intézményi gyakorlat alapján kezdeményezett.

A hallgatói juttatásokhoz rendelkezésre álló forrásokat a felsőoktatási intézmény két fajta ösztöndíj kifizetésére használhatja fel: teljesítményalapú, valamint szociális alapú ösztöndíj kifizetésére. A módosítás célja a hallgatói juttatásokhoz rendelkezésre álló intézményi forrás helyi igényekhez való igazítása, igazságosabb, a hallgató szociális helyzetét ténylegesen figyelembe vevő elosztása, illetve felhasználása, valamint a hallgatói szakmai gyakorlati ösztöndíj bevezetése. A módosítási javaslatok támogatása mellett a HÖOK további, a hallgatói támogatási rendszert érintő kérdésekben kért külön egyeztetést.

Szó volt a hallgatókat érintő egyéb javaslatokról is, ezek közül az intézményi hallgatói önkormányzat választási eljárásában a választók számának igazolását, valamint a kreditrendszerű oktatásban a törvényben biztosított többletfélévekre a képzés finanszírozásának megszüntetését nem támogatták.

A kerekasztal résztvevői fenntartásaikat is megfogalmazták a szakértői vitákat és a szakmai előkészítést nélkülöző, "képviselői önálló indítványként" történő törvénymódosításokkal kapcsolatban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását