2024. május 29. - Magdolna

Megbüntették a nyugdíjtörvény ellen szavazó képviselőket

Az MSZP-frakció egységesen százezer forintra büntette azokat a képviselőket, akik a képviselőcsoport döntésével ellentétesen voksoltak, vagy nem szavaztak a nyugdíjtörvénynél - jelentette be Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes hétfőn a frakcióülés után újságíróknak.
2009. május 25. hétfő 13:51 - HírExtra
Százezer forintos pénzbüntetést kapott Warvasovszky Tihamér, Karsai József, Farkas Imre és Lamperth Mónika - közölte a politikus annak kapcsán, hogy a képviselők május 11-én a 13. havi nyugdíj megszüntetését is tartalmazó előterjesztésnél nem szavaztak, illetve a frakció álláspontjával ellentétesen, nemmel szavaztak.

Utalt arra, hogy az MSZP-frakcióban minden ügyet fel lehet vetni, és bizonyos szavazások alól lehet mentességet kérni a képviselőcsoport jóváhagyásával.

Hozzátette: voltak azonban, akik úgy gondolták, hogy a frakciószabályzat alól ilyen hozzájárulás nélkül mentesítik magukat.

Kovács Tibor azt mondta, úgy gondolják, hogy ez egy kivételes alkalom volt, és a továbbiakban nem kívánnak ezzel foglalkozni.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítására május 11-én az Országgyűlésben igennel szavaztak az MSZP-s és SZDSZ-es képviselők, ugyanakkor egyedüli szocialistaként nemmel szavazott Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármester, aki korábban nem írta alá a Bajnai Gordon miniszterelnök tervezett intézkedéseit tartalmazó támogató nyilatkozatot sem.

Az MSZP-s képviselő az MTI-nek azt mondta, hogy nem ért egyet a 13. havi nyugdíj eltörlésével és a családi pótlék adó alá vonásával.

Egy másik MSZP-s politikus, Farkas Imre tartózkodott. Ő korábban az egészségbiztosítási pénztárakról szóló, később visszavont törvényt sem szavazta meg. A szavazásnál nem volt jelen Karsai József.

Lamperth Mónika MSZP-s képviselő, volt önkormányzati miniszter átmeneti rosszullét miatt nem volt jelen, amikor a nevét olvasták, később felment az elnöki pulpitusra azzal, hogy szeretne szavazni, de erre már nem volt lehetősége.

Kovács Tibor beszámolt arról, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök is részt vett a frakcióülésen, ahol az adótörvényekről, a vagyonadóról beszéltek.

Kovács Tibor közölte, hogy néhány pontosító javaslat is megfogalmazódott, arról folyt a vita, hogyan tehető még igazságosabbá ez az adónem. Példaként említette annak kérdését, hogyan szabályozható az, hogy ha valakinek több nagyobb értékű ingatlana van.

Hozzáfűzte, az igazságossághoz az is hozzátartozna, ha összevonhatnák ezeket a vagyonelemeket.
A frakcióvezető-helyettes közölte, a kormányfő tájékoztatása szerint ennek a technikai feltételei nem adottak.

Megjegyezte, a kormányfő köszönetet mondott a frakciónak a törvényjavaslat előkészítésében való együttműködésért.

Arra a kérdésre, mely szerint kért-e valaki a nap folyamán tartandó szavazások, a gyes és a gyed szabályainak módosítása alól felmentést, Kovács Tibor közölte: Vidorné Szabó Györgyi kért felmentést, de a frakció nem járult hozzá a kérés teljesítéséhez.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását