2024. május 6. - Ivett, Frida

Navrasics: Hét év alatt tizenötöt estünk vissza

Magyarország az elmúlt hét év alatt nem hét évet haladt előre, hanem 15 évet zuhant vissza a legfontosabb gazdasági mutatók és az "élettel kapcsolatos reményeink" tekintetében - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője pénteken Budapesten.
2009. május 22. péntek 19:07 - HírExtra
"Ott vagyunk, ahol az 1990-es évek közepén voltunk" - fogalmazott a politikus a Fidelitas és a Konrad Adenauer Alapítvány választási piknikjén.

Navracsics Tibor szerint lehet egy országnak olyan kormánya, amely nemcsak pénzt vesz el az emberektől, hanem jó kormányzati politikával segíti a polgárainak érvényesülését.

Hallgatóságához szólva azt mondta, ha mostanában hallgatják a kormányzati politikusok megnyilvánulásait, akkor úgy gondolhatják, itt valami "eszeveszett pazarlás" folyt 1998 és 2002 között, mindenki tobzódott a jólétben. "Ezzel szemben (...) kénytelen vagyok önöknek azt mondani, hogy mi, magyarok 1990 óta igazán túl jól sohasem éltünk, ennél azonban mindig jobban éltünk, mint ahogyan most, 2009-ben" - tette hozzá.

Navracsics Tibor véleménye szerint ott kell újrakezdeni, ahol az 1990-es évek közepén tartott az ország. Ez természetesen sokakban kiábrándultságot, csalódottságot kelt, és sokan úgy gondolják, Magyarország el van átkozva, az uniós csatlakozás pedig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket - jegyezte meg. Kiemelte azonban, hogy a probléma nem az Európai Unióval van.

A politikus úgy látja, Magyarországnak jelenleg "rossz a kormánya", ezért "nem tudjuk maradéktalanul kihasználni" az Európai Unió által nyújtott lehetőségeket, ráadásul ez a kormányzat minden megtesz azért is, hogy az unióban "minél gyengébb pozícióban legyünk". Álláspontja szerint ez nemcsak Magyarországnak, hanem Európának is rossz.

Egy erős Európához úgy tud az ország leginkább hozzájárulni, ha "erőssé tesszük" - hangsúlyozta, hozzáfűzve: ha június 7-én az emberek elmennek választani, és a Fidesz-KDNP listájára szavaznak, akkor "megtehetjük az első lépést az erős Magyarország és az erős Európa felé."

A Fidesz frakcióvezetője szerint miközben június 7-én, az európai parlamenti választás napján európai kérdésekről döntenek az emberek, valójában Magyarország képviseletéről is döntenek, és a belpolitikai állapotokról is véleményt mondanak.

Június 7-én "el tudjuk mondani (...), hogy le akarjuk zárni a reménytelenség fejezetét Magyarországon, és meg akarjuk nyitni a remény, a jövő és az ifjúság fejezetét" - zárta beszédét Navracsics Tibor.
Forrás: HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását