2024. május 9. - Gergely

A svédekhez is elért a járvány

A svéd hatóságok megerősítették az első új típusú influenzás megbetegedést a skandináv országban.
2009. május 6. szerda 20:14 - HírExtra
A korábbi 31-ről 42-re emelkedett az új típusú influenza halálos áldozatainak száma Mexikóban, ahonnan a járvány kiindult - közölte szerdán José Ángel Córdova egészségügyi miniszter.

A hatóságok 1070 megerősített esetet tartanak nyilván. A miniszter hozzátette: az újabb biztos megbetegedések a korábbi gyanús esetek közül kerültek ki.

Észak-Koreában karanténba zárják az országba belépő külföldieket, főként azokat, akik a fertőzés által érintett térségekből érkeznek - mondta a KNCA észak-koreai hivatalos hírügynökségnek Pak Mjong Szu, az óvintézkedésekért felelős magas rangú egészségügyi illetékes. Pak szerint Észak-Koreában még senkit sem fertőzött meg a H1N1 vírus, azt viszont nem közölte, hány külföldit tartanak egészségügyi megfigyelés alatt, és milyen nemzetiségűek vannak közöttük.

A brunei hatóságok megerősítették, hogy a repülőtér közelében lakásokban karanténba helyeztek mintegy 200 brit katonát, akik közül hárman influenzás tüneteket mutattak. A vizsgálat kimutatta, hogy a három katona nem fertőződött meg a H1N1 vírussal - közölte a brunei egészségügyi minisztérium. A katonák hadgyakorlatra utaztak a délkelet-ázsiai országba Nagy-Britanniából Hongkongon keresztül, ahol már volt új típusú influenzás megbetegedés.

Japán médiajelentések szerint miközben a japán kormány a leghatározottabb intézkedéseket készül hozni a H1N1 vírus ellen, a kórházak és más egészségügyi intézmények még az egyszerű influenzában szenvedő pácienseket sem akarják felvenni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását