2024. június 2. - Kármen, Anita

Háború, amit támogat a lakosság?

Izrael zsidó lakosságának kétharmada támogatná, ha az izraeli haderő csapást mérne az iráni atomipari létesítményekre - derült ki egy közvélemény-kutatásból, amelyet a Háárec című napilap közölt hétfői számában.
2009. május 4. hétfő 10:52 - HírExtra
A Tel-Aviv melletti Bar Ilan egyetem felkérésére készített reprezentatív fölmérés szerint az izraeli népesség 80 százalékát kitevő zsidók 66 százaléka támogatna egy ilyen katonai lépést, s mindössze 15 százalékuk ellenezné. A megkérdezettek 19 százaléka nem foglalt állást a kérdésben. Az esetleges katonai műveletet támogatók túlnyomó többsége - négyből három válaszadó - úgy nyilatkozott, akkor sem változtatna véleményén, ha az Egyesült Államok ellenezne egy ilyen akciót.

A megkérdezetteknek egyébként csak 38 százaléka gondolta úgy, hogy Barack Obama amerikai elnök "barátként" viszonyul Izraelhez. Az előző amerikai elnökről 2007 decemberében az izraeliek 73 százaléka vélekedett így.

Az izraeli vezetők többször hangoztatták, hogy minden lehetőséget nyitva hagynak Iránnal kapcsolatban, vagyis nem zárták ki, hogy akár erőt is hajlandók bevetni azért, hogy a perzsa állam - amelynek elnöke kijelentette a nagy nyilvánosság előtt, hogy Izraelt "le kell törölni a térképről" - ne tegyen szert atomfegyverre. Teherán váltig állítja, hogy atomprogramja békés célú. Az elmúlt hónapokban megsokszorozódtak az Iránnak címzett izraeli figyelmeztetések. A zsidó állam vezetői szerint az Iránra gyakorolt nemzetközi nyomás nem érte el a kívánt célt.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő egy hónappal ezelőtti beiktatási beszédében úgy fogalmazott, Irán jelenteti a legsúlyosabb fenyegetést Izraelre a zsidó állam 1948-as megalapítása óta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását