2024. május 9. - Gergely

Tovább fúrják a 4-es metró alagútját

Folytatja a 4-es metró alagútjának az építését a Bamco, s legkésőbb május közepén megkezdi a Duna alatt átvezető rész fúrását - hangzott el a BKV vezetőinek szerdai tájékoztatóján.
2009. április 29. szerda 16:46 - HírExtra
Kocsis István vezérigazgató bejelentette: a 4-es metró alagútját építő Bamco konzorciummal április 14-e óta folytatott vitában "győzött a józan ész"; a cégcsoporttól kedden levelet kapott, amelyben közölték, hogy azonnal készek folytatni az alagútépítést.

Klados Gusztáv, a 4-es metró projektigazgatója elmondta, hogy a Bamcónak az alapszerződés szerint 27 hét alatt kellene eljutnia az alagút fúrásával a Keleti pályaudvarig. Ehhez képest a cégcsoport 52 hetes ütemtervet terjesztett elő. A főváros és a BKV ezt nem fogadja el, s jelenleg 47 hétnél tart a vita. A fúrópajzsok egyébként két éve indultak útjukra az Etele tértől, s az eredeti tervek szerint már el kellett volna jutniuk a Keleti pályaudvarig.

A Bamco által benyújtott 35 milliárd forint pluszkövetelést a BKV teljesen jogszerűtlennek tartja, ez nem felel meg a szerződési kritériumnak - tette hozzá a projektigazgató.

Elmondta azt is, hogy a Bamco eddig alapvetően nem épített mást, mint amit megrendeltek, így követelései döntően jogtalanok. A társaságcsoport 210 követeléséből három jutott el a döntőbizottsághoz. A követelések rendezésének végső fóruma a választott bíróság.

Klados Gusztáv kifejtette: a Bamcótól szerdán úgy értesültek, hogy a cégcsoport visszahívta Franciaországból az alagútfúró-pajzsos építésvezetőt, és hosszú szünet után a jövő héten megkezdik a pajzs mozgatását az alagútban. A legkésőbb május 18-ra elkezdődik az alagút fúrása, addig az előkészületek folynak.

Kocsis István leszögezte: a jelenlegi helyzetnek az a fontos üzenete a többi vállalkozó számára, hogy csak jogszerű követeléseket fogadnak el. Mint a vezérigazgató megjegyezte, azt még nem tudni, hogy mennyi lesz a Bamcónak kifizetendő végső összeg, ez végső soron akár egy választott bírósági eljárástól is függhet.

Klados Gusztáv projektigazgató kitért arra is, hogy a Bamco követeléseinek többsége a munkálatok elhúzódásával függ össze. A döntőbizottságnak, a döntnököknek kell majd elbírálniuk, hogy összességében a kivitelező hány napot késett a megbízó hibájából, és annak mennyi a napi összege.

A BKV offshore szerződéseivel kapcsolatban a héten kezdődött rendőrségi nyomozás kapcsán Kocsis István kérdésre azt mondta: mindenkinek joga van feljelentést tenni, amit ki kell vizsgálni. A cég belső ellenőrzése ezt a kérdést áttekinti és a felügyelőbizottság elé terjeszti megállapításait.

A vezérigazgató megerősítette, hogy indokolt volt a tanácsadó cégek bevonása, mivel olyan tudást kellett bevonniuk, amihez ők nem értenek. Megjegyezte, hogy tavaly egész évben 420 millió forintot, kinevezésének négy hónapja alatt pedig 40 millió forintot költött a cég tanácsadókra.

Mint azt az MTI korábban a birtokába került vállalati belső összesítés alapján megírta, az elmúlt két évben a cég több mint 1,7 milliárd forintot költött tanácsadókra. Ebből 2007-ben 973 milliót, tavaly augusztus 31-ig 409 milliót, az új vezérigazgató kinevezését követően pedig 390 millió forintot fordítottak tanácsadókra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Baradlay
2009. április 29. 18:09
Keri cimbi,tavol all tolem,hogy fideszes legyek!
A hsz. olvasva latom nagyon utalod oket!
Egy privi kerdes,kire fogsz szavazni?
Munkaspart,szdsz,mszmp(nyugi)?????
Keri
2009. április 29. 17:58
Állitólag a Fideszben csalódott aktivisták ajánlották fel önként, hogy akár lapáttal is, de tovább ássák az alagutat. Akkor nincs gond. Ilyen emberek mindig lesznek!
Baradlay
2009. április 29. 16:50
Talan temessek be????
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását