2024. május 9. - Gergely

Újabb óriási értékű cigarettafogás

Csempészek buktak le 190 millió forint értékű cigarettaszállítmánnyal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a három magyar állampolgár ellen eljárás indult - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Észak-alföldi Regionális Nyomozó Hivatalának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
2009. április 24. péntek 12:15 - HírExtra
A pénzügyőrség munkatársai Gyulaháza külterületén ellenőriztek egy tehergépkocsit, amely fuvarokmányai szerint Görögországból Szlovákiába szállított konyhai szivacsot, illetve cipőt, de a rakománynak csak a kisebb részét képezte a legális áru, nagyobb része, 300 ezer doboz adózatlan cigaretta volt - mondta Jánvári Regina főhadnagy.

Hozzátette: a gépkocsi vezetőfülkéjében egy-egy szikszói, nyírlövői és pátrohai lakos utazott, akiknek a lakásán házkutatást is tartottak, de ott csak cigaretta elrejtésére szolgáló, hatalmas kartondobozokat találtak.

A pénzügyőrök a 190 millió forint értékű dohányárut lefoglalták, a három férfi ellen pedig eljárás indult. Közülük egyet őrizetbe vettek és gyanúsítottként hallgatták ki visszaélés jövedéki termékkel bűntett elkövetése miatt - tette hozzá a sajtóreferens.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását