2024. május 6. - Ivett, Frida

Elhunyt a híres rendező

Elhunyt Ken Annakin angol származású filmrendező, akinek hat évtizeden átívelő pályafutása során többek között olyan klasszikussá vált produkciók kerültek ki a keze alól, mint A leghosszabb nap.
2009. április 24. péntek 14:36 - HírExtra
A 94 esztendős filmest lánya, Deborah Peters bejelentése szerint szerdán éjjel Beverly Hills-i otthonában érte a halál. Annakin egészségi állapota februárban rendült meg, amikor szinte egy időben esett át agyvérzésen és szívinfarktuson. Ezt megelőzően azonban - bár filmet már a kilencvenes évek eleje óta nem rendezett - szellemi frissességben és tevékenyen teltek a napjai.

"Teljesen rendben volt. Sétált, mobilozott, cseverészett és dolgozott, és még mindig új filmeken törte a fejét" - mesélte a lánya.

Annakin háborús filmjeivel vívott ki magának elismerést. A leghosszabb nap című munkáját 1962-ben forgatta Cornelius Ryan D-Day című normandiai partraszállásról szóló bestselleréből, szinte dokumentarista hűséggel ábrázolva a második világháború sorsfordító óráit. A főszerepeket Henry Fonda, Sean Connery, Richard Burton és John Wayne alakították. A film három technikai Oscar-díjat kapott: az operatőri munkáért, illetve a vizuális- és hangeffektusokért.

A halál 50 órája című filmje 1965-ben készült. Fondán kívül Charles Bronson, Telly Savalas, Robert Shaw és Robert Ryan játszott az 1944 karácsonyán játszódó háborús történetben, amely egy Andokban állomásozó, s már hazakészülődő amerikai hadosztály utolsó tragikus csatáját ábrázolta.

A Robinson család a Disney-stúdiónak forgatott családi kaladfilmsorozat egyik darabjaként született 1960-ban. Sikeréről így beszélt Roy Disney, a híres stúdióalapító unokaöccse: "A Robinson család minden idők egyik legnagyszerűbb családi kalandfilmje maradt, amely a moziszeretők generációinak kedvencévé vált".

A produkció egyik szereplője, James McArthur emlékei szerint Annakin "csodálatos mesélő volt, s aki megismerte, azonnal megszerette". A nyílt természetű rendező azonban "tábornok" volt a forgatások helyszínén, ahogy annak lennie is kell - mondta a veterán színész.

Annakin 1914-ben született Angliában. Fiatalon bejárta Ausztráliát, Új-Zélandot és az Egyesült Államokat, majd hazatérvén biztosítási, autó- és hirdetési ügynökként dolgozott.
A második világháború alatt a Királyi Légierő (RAF) repülőgép-szerelője volt, de megsebesült London 1940-es bombázásakor. Később opartőrként a RAF számára forgatott kiképzőfilmeket és dokumentumfilmeket, majd maga is rendezett néhány háborús propagandafilmet.

Játékfilmes karrierje az 1947-ben készült Holiday Camp című fordulatos történettel kezdődött. A Huggett család kalandjai még több filmepizódban folytatódtak.
A rendezőt 2002-ben a Brit Birodalom Érdemrendjével tüntették ki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását