2024. május 6. - Ivett, Frida

Lenin új ruhájára sincs pénz

Lenin születésnapja ma is esemény Oroszországban: a kommunisták megkoszorúzták a mauzóleumot, mások a vezér eltemetését követelve tüntettek, nyilatkozott az ügyben a cári család, a lapok pedig arról cikkeztek, hogy Lenin teste idén is átesett a szokásos karbantartáson, de új ruhát nem kapott.
2009. április 22. szerda 15:22 - HírExtra
Lev Ponomarjov ismert jogvédő Lenin születésének 139. évfordulója alkalmából javasolta: rendezzenek bírósági eljárást a kommunista eszme Szovjetunióban és Kelet-Európában végrehajtott gyakorlati megvalósításáról, s ott bebizonyosodik majd, hogy mind Lenin, mind Sztálin bűnös rezsimet irányított. Ezt követően lehetne dönteni a mauzóleum, illetve Lenin testének a sorsáról - vélte.

A Romanov-ház véleményét German Lukjanov, Marija Vlagyimirovna nagyhercegnő ügyvédje tolmácsolta, mely szerint eleget kell tenni a jogszabályoknak, vagyis szerinte Lenint el kell temetni.

A Kreml rakpart felőli oldalán, amely helyet a városi hatóságok az engedélyezett tüntetések számára szoktak kijelölni - szerdán mintegy húsz fő próbált transzparensekkel demonstrálni Lenin eltemetését és a Vörös téri mauzóleum bezárását követelve. Engedély híján azonban a transzparenseket tartó négy főt előállították.

A kommunista párt dumabeli frakciójának tagjai felhívták képviselőtársaikat, hogy csatlakozzanak a koszorúzási ünnepséghez. A koszorúzásra kivonuló több mint ezer ember, köztük sok fiatal és úttörő. Az oda igyekvők közül is előállították a Baloldali Front elnevezésű szervezet nyolc tagját, akik a Tverszkaja utcán - az egykori Gorkij utcán - vonultak a Vörös tér felé.

Gennagyij Zjuganov, a kommunista párt vezetője a koszorúzás után újságíróknak kijelentette: a kommunisták nem engedik, hogy a világproletariátus vezérét elvigyék a Vörös térről, s aki erre kísérletet tesz, megkapja a megfelelő választ.

A lapok már napok óta arról cikkeztek, hogy Lenin idén is átesett a szokásos karbantartáson, s emiatt az utóbbi hetekben zárva volt a mauzóleum, de néhány napja újra megnyílt. Külön figyelmet keltett az az információ, hogy a vezér idén nem kapott új ruhát.

A Komszomolszkaja Pravda szerdán hangsúlyozta, az aggasztó a hírek miatt - mégiscsak a közös történelemről van szó -, s megkereste Jurij Gyeniszov-Nyikolszkijt, a balzsamozásért felelős aromás és gyógynövények tudományos kutatóintézetének helyettes igazgatóját, aki elmondta: akárki akármit írt, az csak puszta kitalálás. Leninnek valójában úgy tízévente szabnak új öltönyt svájci lüszterszövetből, de ha soron kívül szükség mutatkozna, megoldanák a problémát. Egyébként pedig a különleges balzsamozási módszernek köszönhetően a test kiváló állapotban van, s újabb száz évig is kibírja.

Olga Uljanova, Lenin unokahúga elmondta: rendszeresen felkeresi a mauzóleumot, s ott minden a legnagyobb rendben van, csak hát Vlagyimir Iljicsbe mindig bele akarnak kötni...

A volt Szovjetunió területén egyébként számos más államban is megemlékeztek a vezér születésnapjáról.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását