Régóta ismert, hogy az érelmeszesedés, a koszorúér-betegség nem közvetlenül meghatározható kórokozó következménye, mint a vírus okozta influenza, vagy a tuberkulózisbacillus-fertőzés után megjelenő tüdővész, hanem több kockázati tényező összeadódó, károsító hatása következtében alakul ki.

A rizikófaktorok között szerepel a "rossz", közismert rövidítéssel LDL-koleszterin magas szintje és az emelkedett vérnyomás. Ha szükséges, a koleszterinszintet sztatinkészítményekkel lehet igen hatékonyan csökkenteni, a magas vérnyomást pedig sokféle vérnyomáscsökkentő szerrel lehet megfelelő értékre levinni.

Föltételezhető, hogy minél több kockázati tényezőtől sikerül a betegség által fenyegetett embernek megszabadulnia, annál jobban csökken a koszorúér-betegség kockázata. A tudomány azonban nem föltételezni, hanem bizonyítani igyekszik, ezért elemezték 3437 szívbeteg vizsgálatának eredményeit, ahol többségüknek mind a kóroskoleszterin-szintjét, mind a magas vérnyomását sikerült normálisra csökkenteni.

Hét tanulmány adatait egyesítették és együtt értékelték. A betegek 73 százalékában mindkét rizikófaktort kezelni kellett. Az érbetegség előrehaladását a legkorszerűbb módszerrel vizsgálták: a koszorúerek belsejében ultrahangos technikával ábrázolták az elzsírosodó, beszűkülő szakaszokat.

A koszorúéren belüli ultrahangfelvételt először a gyógyszeres kezelés indítása előtt végezték, majd másfél-két év múlva a mérést megismételték. Ezzel a módszerrel összehasonlíthatták az ereket szűkítő elváltozások méretét és azt, hogy a kezelés eredményességétől függően hogyan alakult a kóros folyamat.

Ha sikerült mind a koleszterinszintet, mind a korábbi magas vérnyomást megfelelő értékre csökkenteni, az fékezte legjobban a koszorúér-betegség romlását. Ha csak az egyik kockázati tényező csökkent normál értékre, az eredmény nem volt olyan jó, de még mindig jobb lett ahhoz képest, mint amikor valamilyen okból a betegnek egyik rizikófaktora sem javult.