2024. május 6. - Ivett, Frida

Botrány! Prosti a volt magyar miniszter lánya!

A miniszter félrelép helyett a miniszter lánya lép félre. Ráadásul egy magyar miniszteré, ráadásul pénzért. Prostituált.
2009. április 6. hétfő 11:49 - HírExtra
Keleti Györgyi pénzért szexelt. Beperelte a Blikket, s a pert elvesztette, azaz most már bírósági papír van arról is, hogy pénzét szeretkezett. A Blikk szerint 100 euróért Keleti Györgyi sok mindenre képes.

Hogy a köznyelv milyen szóval illeti az ilyeneket, azt most inkább hagyjuk. Keleti Györgyi Keleti György lánya. Ezek után, ha valakinek szüksége van még gúnyolódni Orbán Viktor vs. Orbán Győző párhuzamon, akkor sajnáljuk szegényt. Szóval Keleti György a Horn-kormány honvédelmi minisztere volt, akinek most vénségére kell elviselni, hogy a választókerületében, haveri körében, kártya-, illetve traccspartikon a kisfröccs mellett olyanokat kérdezgetnek tőle, hogy „te figyelj, Gyuri, a lányodnál lehet alkudni?”, vagy „a lányod vállal 70 év fölöttieket is?” és hasonló dolgok.

15 évvel ezelőtt a miniszterség olyan dolog volt, mint annak idején a királyság: érinthetetlennek és nagynak tűntek a pozíció betöltői. A Honvédelmi Minisztérium élén Keleti maga volt a megtestesült katona, aki mögött most olyanokat súgnak össze, hogy „ez a volt miniszter, tudod, akinek a lánya ügyesen csinálja orálisan.”

Sebaj, más világot élünk, ma már bárkit lehet büntetlenül fikázni, akkora a szabadság, hogy el sem tudjuk hinni. A miniszterelnök fikázásakor nem visz el „SÜN!” alakzatban a rendőrség, ki lehet mondani, hogy cigánybűnözés, s bárkiből lehet prostituált. Csodálatos ebben a szabad világban élni.

Szegény Keleti György, valamit elkúrt a nevelésben. Nem kicsit, nagyon.

Forrás: HírExtra/Blikk
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Baradlay
2009. április 16. 17:46
Kommunista moral! Ezt latta a csaladban!
Libsi ribanc!A faterja meg egy hazaarulo,bitora
valo,voros majom!
samu49
2009. április 7. 09:31
Ha kefélt hát kefélt,de a száját befoghatta volna és már rég elfeledték volna.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását