2024. június 2. - Kármen, Anita

Fidesz: Botrány a kórházakban

A Fidesz szerint közbotrány, hogy a magyar kórházakban ápolási feladatokra közmunkásokat alkalmaznak a szakemberhiány pótlására - mondta Mikola István, az ellenzéki párt szakpolitikusa azt követően, hogy Székely Tamás egészségügyi miniszter csütörtökön bejelentette: az egészségügyi ágazat szakemberhiányát részben közmunkásokkal pótolják.
2009. április 2. csütörtök 17:11 - HírExtra
Az, hogy nyolc általános iskolai végzettséggel és kétszer negyven órás szakképzés után 334 közmunkás jelenik meg a magyar kórházakban "leértékeli az egészségügyet, leértékelni a szakmát, olyan mértékben devalválja az ápolási hivatást, amit soha nem gondoltunk volna" - fogalmazott Mikola István sajtótájékoztatón.

Mint mondta, az ápolási munka hivatás, amihez nem elegendő a kétszer negyven órás szakképzés, és nem elég e feladat ellátáshoz az általános iskolai végzettség, nem elég e feladat technikai elvégzése.

Székely Tamás egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint az egészségügyi ágazat szakemberhiányát pótolják részben azok a közfoglalkoztatási pályázatok, amelyek keretében regisztrált álláskeresőket részesítenek képzésben, majd foglalkoztatnak a magyarországi kórházakban. Ötvennyolc kórház küldte vissza a kérdőívet összesen 960 szakdolgozói igényt jelezve - közölte.

Székely Tamás beszámolt még két pályázatról, amelyek szintén az ágazat munkaerőhiányát hivatottak csökkenteni. Az egyik a társadalmi megújulás operatív program keretében elnyerhető 3,04 milliárd forint. Ennek célja elsődlegesen a szakdolgozók, orvosok ágazatban tartása. A másik a hiányszakmákra fókuszál, ennek keretösszege 3,5 milliárd forint.

A Fidesz szerint az egészségügy humán erőforrás problémájának megoldásához két fontos dolgot kellene tenni. Egyrészt - mondta Mikola István - vissza kell állítani a gyógyítás presztízsét és a gyógyítás iránti közbizalmat, azt "amit az egészségügyi reform ámokfutása során két elhíresült miniszter, Molnár Lajos és Horváth Ágnes alapjaiban megrendített".

Másrészt - hangsúlyozta - szükség lenne az egészségügy bérhelyzetének rendezésére, hiszen ma megalázó bérek vannak az ágazatban. Mint mondta, a napokban rezidens orvosokkal tárgyalt, akik elmondták, 90 ezer forint a havi fizetésük, és az ügyeletért - amit el kell látniuk, mert nincs elég orvos - 300-500 forint közötti összeget kapnak. Mikola István szerint ez megalázó összeg, hiszen például egy mosógépszerelő kiszállási díja 3000-3500 forint körül van.

"Ezt nem lehet tovább tűrni, nem lehet tovább viselni" - fogalmazott.

A Fidesz politikusa az egészségügy humánerőforrás gondjait ismertetve elmondta: szakorvosok tucatjai vándorolnak el az országból vagy vállalnak részmunkát külföldön. A háziorvosi állások közül 25-30 tartósan betöltetlen, s a háziorvosok átlag életkora jelenleg 58 év; 250 védőnői körzetben nincs védőnő; míg 170 ezer végzett ápolónő közül mára 98 ezren maradtak a szakmában. Nagy gond - jegyezte meg -, hogy bizonyos egészségügyi szakmák elnéptelenednek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását