Ahol kétmillióan haltak meg

Történelmi előzmények Pol Pot-ig

Kambodzsa időszámítása Krisztus keresztre feszítésének ideje körül kezdődik. Az ekkori Funan-birodalom Kínával gyenge függőségben állt és Srí-lankáról jött Buddhista szerzetesek terjesztették szét az országban a mára legősibb fennmaradt Buddhista irányzatot, a Theravadát (a lakosság 95 százaléka a mai napig e hitet követi). A 6. században ehhez csatlakozott a Kambodzsa északi részét is magában foglaló Cselna-állam, amely vallás tekintetében hindu volt (később muzulmánok is betelepültek, de egyik vallásnak sem maradt mára jelentős mennyiségű képviselője).

Az igazi áttörést – amelyre a mai napig büszkék, és amelyet a vörös rezsim is átvett – a Khmer-birodalom jelentette, amely a 8. századtól virágzott és sok száz évig a terület legerősebb államának számított, hatalmas területeket meghódítva (a khmer szó a Kambodzsában élő népcsoportot jelöli, akik a mai népesség 90 százalékát teszik ki). A 13. századtól egyre gyengülő, belső viszályokkal is küzdő birodalom 1432-ben szenvedett végérvényes vereséget: ekkor feladták a fővárosukat, Angkort, és a székhely átköltözött Phnompenbe (ami máig maradt a királyság fővárosa).

Az elkövetkező négyszáz évben thai-i (akkor Sziám) és vietnámi királyok hatalma érvényesült az országban, sőt sokszor a háborúikat is Kambodzsában vívták, elpusztítva ezzel a khmer nép egy részét. 1863-tól szépen lassan francia gyarmatsorba süllyedt a terültet (Indokína néven), amit csak japán megszállása szakított meg 1941-ben. Bár a háború lezártával Kambodzsa kikiáltotta függetlenségét, de ennek ellenére ismét Franciaország okkupálta. Igazi függetlenségét csak 1953 végén, hosszas tárgyalások folyamán nyerte el.

A kommunisták felemelkedése

Kambodzsa alkotmányos monarchia lett, vagyis a 120 tagú nemzetgyűlés mellett a király is beleszól az ország politikájába – sokkal aktívabb mértékben, mint mondjuk Angliában (ez a gyakorlat ma is). 1965-ben (ekkor már javában folyt a vietnámi háború) vietnámi kommunisták érkeztek az országba, ami az ottani kommunista irányvonal erőteljes megerősödését szolgálta. Az USA-ellenes tüzet csak tovább szította az a ’69-ben indult, főkent civil áldozatokat követelő, több tízezer ember halálát okozó amerikai bombázássorozat, ami a kambodzsai kommunista célpontokat támadta (a bombázásnak csak 1973-ban lett vége).

Eközben a király mindent megtett azért, hogy a vietnámi konfliktus ne terjedjen át Kambodzsára: emiatt az alapból kommunista-ellenes uralkodó megtagadta az amerikaiakkal való együttműködést – így CIA elkezdte megtervezni az eltávolítását.

Csakhogy 1970-ben, amikor a király gyógykezelésre külföldre utazott, a kommunisták sikeres puccsot hajtottak végre – nem épp a CIA tervei szerint. Ám a nép jó része nem egyezett bele a változásba, így polgárháború kezdődött. A kommunistákat (akiket az uralkodó Vörös Khmernek nevezett) Kína, az ellenzőit Amerika támogatta – ahogy az több helyen is megtörtént a hidegháború folyamán. Végül egyre erőteljesebb Vietkong segítséggel a kommunisták kezdték átvenni a hatalmat, és 1975 árpilis 17-én (kambodzsai újév napján) bevették a fővárost. Az esemény véget vetett a polgárháborúnak, de egy sokkal véresebb időszak kezdődött: Pol Pot és a Vörös Khmer rémuralma.

Kétmillió halálsikoly

Az elmélet egyszerű, ám józanésszel felfoghatatlan volt: egy lépéssel teremtsük meg az ideális kommunizmust. A „nagy ugrásnak” nevezett terv gyakorlati változatát már korántsem fogadták annyira éljenezve az emberek, mint a fővárost „felszabadítókat”. Minden tulajdont államosítottak, betiltották a pénzt, új évszámolást vezetett be (Pol Pot uralkodásának kezdete volt a 0.-év, akárcsak Észak-Koreában, ahol ez ma is érvényes) és a városból kiűzték az embereket falura. Majd elkezdtek kiirtani mindenkit, aki a rendszer ellensége volt: az értelmiségit (tanárokat, orvosokat), a szakképzett embereket (mérnököket, kereskedőket), a vallási vezetőket és szerzeteseket. De elég volt, ha valaki túl választékosan beszélt, vagy szemüveges volt – már ment is az egyik földre 12 órát robotolni. Az ilyenek rabszolgának számítottak, megölésük, kínzásuk nem volt bűn, inkább csak szórakozás.
@@
Besúgóhálózat is üzemelt: aki beköpte a családtagjait és ismerőseit, az volt az igazi kommunista. Aki nem adta fel azt, akit kellett volna, azt a családjával együtt felkoncolták. A gyerekeknél sokszor úgy követelték meg a hűséget, hogy saját maguknak kellett megölniük a szüleiket. Nagyobb bűnért rabszolgamunka, vagy megkínzás utáni agyonverés járt. A kisebbekért – ami akár egy idegennel való kézfogás, vagy cserekereskedelem is lehetett – egy megrovás járt, és háromnál vitték az illetőt az egyik véres mezőre.

Számos börtönt kialakítottak – köztük a leghíresebb a fővárosi iskolából átalakított S-21 volt. Ezek a rendszer ellenségeinek fenntartott helyek voltak, ahol a rabok ülésen kívül mást nem csinálhattak (ha kínzás közben üvöltöttek, gyakran akkor is megölték őket). A börtönök mellett gyakran kerestek tisztásokat, ahova a rabokat – vagy rabszolga-munkásokat – kihajtották és kegyetlen kínzások után agyonverték őket- ezek lettek a világsajtóban is elhíresült véres mezők.

Az elkövetők gyakran paraszti családból kikerült nők és gyerekek voltak. A több mint 400 véres mezőn kétszázezernél is több embert végeztek ki. Csontjaikat, földi maradványaikat helyben, nem túl mélyre temették, tömegsírokba. A rezsim négy éve alatt több mint kétmillió áldozatot követelt – ami az akkori lakosság több mint 20 százaléka.

A rendszer vége

A nagy ugrás kifejezetten rosszul működött: a gazdaság összeomlott, a nép éhezett, ráadásul Pol Pot összeveszett az eddig őt támogató, szintén kommunista Vietnámmal is – függetlenedni akart tőlük. Ezt és a mészárlást már az elvtárs-szomszéd sem nézhette tétlenül, így 1978-ban megkezdte a katonai bevonulást, ami egy évvel később elűzte Pol Potot a hatalomból. Bár a hegyi területeket továbbra is uralmuk alatt tartották a kambodzsai vörösök – és a gerillaharc is mindennapos volt -, de hatalmuk egyre gyengült.

Az ország 1989-ig vietnámi uralom alatt élt, majd a párizsi szerződés szerint felszabadult és 1993-ban megtartották az első hivatalos választásokat is – valamint visszaállították az alkotmányos Monarchiát. Pol-Pot 1997-ig folytatta harcát, de ekkor a Vörös Khmer véglegesen darabokra szakadt, mert a párttitkár kivégeztette helyettesét, Son Sent, ami hatalmas belső viszályt szült. Bár az országnak a tavalyi év végén volt egy kis konfliktusa egy világörökségnek nyílvánított szent hely miatt a Thai kormánynal, de már ez is elcsitult.

Modern Kambodzsa?

Kambodzsa kezd modernizálódni, de még sok lemaradást kell behoznia. Miniszterelnöke, Hun Sen 17. éve tölti be posztját – mindig demokratikusan megválasztva – és a legutóbbi, 2007-es voksolás már haláleset nélkül zajlott le (a 2002-es még több mint 100 áldozatot követelt). Gazdasága szépen pörög, bár válság itt is hatalmas veszteségeket okozott, mivel a turizmus és az export fontos GDP forrása az országnak. A szegénység felszámolás hatalmas erőkkel folyik, de még így is óriási a szakadék a vidéki és a városi lakosság között.

Ugyanakkor igen nagy probléma az országon belüli, gazdagokat és turistákat kiszolgáló tiltott élet. Bár hivatalosan nem legális, de gyakorlatilag mindennapos és általános a gyermekprostitúció, a különböző digitális anyagok másolása és a drogfogyasztás (nyugodt szívvel kérhetünk például Exotic pizzát, aminek a tésztájába megfelelő mennyiségű hasist kevernek). A háború is meghagyta a maga nyomait: egyrész itt található a világon a legtöbb fel nem robbant taposóakna, másrészt az ország átlagéletkora 20,6 év, minden második ember pedig 25 évnél fiatalabb.

A per

Forradalmi az a per, amit Kaing Guek Eav (Duch elvtárs), az S-21 börtön vezetője ellen, emberiség elleni bűncselekmény miatt indítottak Kambodzsában – a védelem ügyvédje szerint Eav csak parancsot teljesített. A börtönbe mintegy 14.000 ember került be, de csak 10-en éltél azt túl. Több száz ember volt kíváncsi a perre még úgy is, hogy belépésre csak nagyon kevesen jogosultak. Az emberek többsége „bűnös” ítéletet és halálbüntetést remél (bár az országban csak életfogytiglan van), de ez korántsem halad gyorsan.

Az ENSZ által segített törvényszék ugyanis nem szeretne hibát véteni, így az eljárás roppant hosszadalmas, és különböző jogi procedúráktól terhes. A szerdai ülés egyelőre az „előzetes ellenvetések meghallgatására, a tanúk listájának véglegesítésére és az egyéb bizonyítékok beterjesztésre korlátozódott” – mondta Nil Nonn, az esküdtszék főbírája. De az utca embere szerint nincs szükség újabb bizonyítékok keresésére, mivel „egész Kambodzsában lehet látnia az S-21 örökségét; a szanaszét heverő koponyákat.” Eav tárgyalását további négy vádlott – köztük a rezsim második embere, Nuon Chea és Pol Pot sógornője – követi majd.

(Pol-Pot rendszer hátterében álló eszméről bővebben itt olvashat.)