2024. május 6. - Ivett, Frida

Virtuális tatárjárás

Tatárjárásra készülnek a Csíki Székely Múzeumban, legalábbis virtuálisan abba a korba kerül vissza az, aki meglátogatja az erről szóló, Csíkszeredában hamarosan megnyíló kiállítást.
2009. február 4. szerda 08:20 - Hírextra
A mintegy nyolcvanezer látogatót vonzó, Munkácsy Erdélyben című kiállítás, valamint a Nagybányai művésztelep címet viselő tárlat után az idén régészeti-történelmi kiállítás várja a látogatók seregét a Csíki Székely Múzeum, amelyben február 15. és május 3. között tekinthető meg A Gyermekemet az országért. A tatárjárás 1241-1242 című vándorkiállítás.

Gyarmati Zsolt, a vendéglátó intézmény igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a kiállítás megvalósításának ötletét a Dzsingisz kán és öröksége címet viselő nemzetközi kiállítás adta. A Magyar Nemzeti Múzeumban rendeztek egy kísérő kiállítást, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával és a Békés Megyei Múzeumi Szervezet koordinálásával, látványelemekkel gazdagítva indítottak vándorútra. Az anyagot eddig Révkomárom, Zalaegerszeg, Kaposvár, Békéscsaba és Debrecen múzeumlátogató közönsége láthatta, februárban Csíkszeredába érkezik, majd Miskolcon ér véget "vándorútja".

Az intézményvezető szerint számos hasonlóságot mutat a februárban nyíló kiállítás a két korábbi tárlattal. Egyrészt hasonló volumenű marketingtevékenység kíséri a rendezvényt, és, akárcsak a két korábbi alkalommal, országos diákvetélkedőt szerveznek a Communitas Alapítvánnyal közösen. Az idei vetélkedőre immár több mint 40 iskola nevezett be. Megjegyezte, hogy a kiállítás nyitva tartásának idején rendszeres múzeumpedagógiai foglalkozásokat szerveznek a diákoknak, bemutatva a korabeli mesterségeket és harcmodort.

A kiállítás szervezői a Magyar Nemzeti Múzeum, a Magyarországi Megyei Múzeumi Igazgatóságok Szervezete, a Békés Megyei Múzeumi Szervezet és a Csíki Székely Múzeum. Az igazgató emlékeztetett arra, hogy a 200 millió forint értékű műkincsállományt 16 múzeum adta össze, az interaktív, multimédiás rendszerrel ellátott kiállítást először a Magyar Nemzeti Múzeumban mutatták be.

Mint mondta, a szokványostól eltérő, látogatóbarát kiállítás kiválóan alkalmas arra, hogy a gyerekek játszva ismerjék meg a IV. Béla korabeli Magyarország történelmét, azonban az élmény minden korosztály képviselőjét magával ragadja.

Kedvcsinálóként közölte azt is, hogy a kiállításra ajtó helyett jurtán kell belépni, aztán egy sötét folyosón suhogó, virtuális nyílzápor fogadja a látogatókat. A kort ember nagyságú bábuk illusztrálják, köztük látható majd a lányát az országért feláldozó IV. Béla, de megtekinthető a Muhi csata történéseit felelevenítő animációs film, digitális kódexet lehet majd lapozgathatni.

A látogatók emellett saját bőrükön megtapasztalhatják, hogy milyen súlyú páncélzatot viseltek a tatár és a magyar harcosok, akiknek fegyvereit is kézbe foghatják. A kiállításról saját fotójukkal ellátott digitális képeslapot is küldhetnek barátaiknak. Interaktív CD-ROM mutatja be a kiállítás anyagát.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását