2024. június 1. - Tünde

Múzsa lett a Bush felé repülő cipő

Festmény, szobor, fénykép, de mindenekelőtt sok-sok cipő - ez az, amit látni lehet egy kairói kiállításon. Ihlető forrásuk az a "repülő cipő", amely tavaly decemberben szállt George Bush akkori amerikai elnök felé utolsó iraki látogatásának sajtótájékozta
2009. január 27. kedd 08:49 - Hírextra
Húsz egyiptomi művész vesz részt a "Cipők" kiállításon új vagy régebbi keletű munkáival a kairói Ibdaa galériában.

"Januárra egy képkiállítást terveztünk, de a szervező azt mondta, nincs elegendő kiállítanivaló" - vallotta be az EFE spanyol hírügynökségnek Lisa Lounis, a galéria megbízottja. - A galéria tulajdonosa ekkor azt találta ki, olyan kiállítást rendez, amelynek főszereplői a cipők lesznek.

"Már előzőleg is gondoltam rá, de az Irakban történtek - amikor Busht tavaly december 14-én megdobálta egy újságíró - jó apropót szolgáltattak hozzá" - mondta el Lounis.

Ugyanakkor a "Cipők" kiállításon szereplő műveken, akár politikai, akár esztétikai üzenetet hordoznak, egyetlen egyszer sem tűnnek fel az eredeti, Bush felé hajított konkrét modellek.

A kiállítás látogatói a bejáratnál egy nagyméretű, papírból készült, rikító színű, tűsarkú cipőt kapnak, amelynek belsejében apró harisnyák között csúszkáló alakok láthatók.

A kiállítás fő helyén egy rózsaszín hátterű kép vonja magára a figyelmet, melyen egy Muntaszir az-Zaidi - a Busht megdobáló újságíró - feliratú, igen modern vonalú cipő a "téma".

Alkotójuk, Hani Rased szavai szerint a "nemzetközi közvélemény-kutatások egyöntetűen megállapítják, hogy 2008 legfontosabb eseménye az-Zaidi cipődobálása volt".

Egy másik figyelmet követelő kép egy poszter, amelyen Bush fotója látszik arab vezetők képével együtt sebesült palesztin gyerekek között, a földön pedig egy csomó cipő.

A cipő mint a kiállítás főszereplője és az "ellenállás jelképe" - ahogy az egyik művész, Nagib Ezzedin mondja - a "világ áldozataiban az elnyomókkal szemben élő harag kifejezőeszközévé változott".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását