2024. május 9. - Gergely

Kár érte, siratjuk

Elhunyt Vincent Ford jamaicai dalszerző, aki BobMarley több dalának, köztük a No Woman, No Cry című világsikerének volt a komponistája.
2009. január 1. csütörtök 19:18 - Hírextra
Ford 68 esztendős volt, néhány napja bekövetkezett halááról az év utolsó napján számolt be több internetes portál, köztük a BBC. A dalszerző évek óta cukorbetegségben szenvedett, lábát is levágták.
Egyes zenei szakírók szerint a Bob Marley, a reggae fiatalon elhunyt óriása saját maga írta a No Woman, No Cry című dalt, de lemondott szerzői jogairól barátja javára, hogy ezzel segítse őt.
A No Woman, No Cry Bob Marley 1974-es, Natty Dread című albumán szerepelt. A dal inspirálója a kingstoni Trench Town gettó volt, ahol Marley és Ford együtt élt a hatvanas években.

Ford egyébként további Bob Marley-dalok szerzője is volt. Az 1976-os Rastaman Vibration című album három számát tulajdonítják neki.

Bob Marley nemcsak zenészként vált a reggae zene megbecsült művelőjévé és alkotójává, hanem ajamaicai zene elterjesztésével is jelentős érdemeket szerzett. A rákban elhunyt Marley emellett a rasztafariánus mozgalom szószólója és emberi jogi aktivista is volt, akit dalainak társadalmi-politikai tartalmáért hazájában meghurcoltak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását