2024. május 28. - Emil, Csanád

MDF: legyen újra Belügyminisztérium

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) a Belügyminisztérium visszaállítását és az országos rendőrfőkapitány kinevezési gyakorlatának felülvizsgálatát javasolja - mondta Dézsi Mihály, az MDF ferencvárosi képviselő-jelöltje, nyugalmazott rendőrezredes, szerdán Buda
2008. december 10. szerda 12:27 - Hírextra
Az MDF komplett rendészeti csomagot kíván kidolgozni, amely megoldást kínál azokra a problémákra, melyek a rendőrségen belül tapasztalhatók - fogalmazott.

Dézsi Mihály, aki az MDF színeiben indul a IX. kerületi időközi választáson, kiemelte: a program legfontosabb mozzanata a Belügyminisztérium visszaállítása, valamint az országos rendőrfőkapitány kinevezési gyakorlatának a felülvizsgálata.

Az MTI kérdésére közölte: van olyan elképzelés, mely szerint úgy kellene megválasztani az országos rendőrfőkapitányt, mint a Legfőbb Ügyészt, vagy a Legfelsőbb Bíróság elnökét.

Hangsúlyozta azt is: a rendőrség 45 ezres állományát meg kell erősíteni, létszámukat 60 ezerre kell emelni, ugyanis a párt véleménye szerint fokozni kell a posztos rendőrök jelenlétét a kiemelt fontosságú helyeken.

Fel kell éleszteni a körzeti megbízotti szolgálatot az ötszáz főnél kisebb lélekszámú településeken, hiszen az elképzelhetetlen, hogy egy településnek ne legyen saját rendőre - jelentette ki.
Elmondta, hogy az MDF kezdeményezi az őrsprogram folytatását is.

Dézsi Mihály felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdasági válság hatására sokan válnak munkanélkülivé, és így megnövekedhet a vagyon elleni bűncselekmények száma.A párt országgyűlési képviselő-jelöltje elmondta azon elképzelését is, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságot meg kellene erősíteni, ami azt jelenti, hogy szerinte négyezer rendőrre, valamint kétezer nyomozóra van szükség.

Boross Péter volt miniszterelnök a sajtótájékoztatón azt mondta: a parlament minden egyes tagja helyeselné a Belügyminisztérium visszaállítását, de a politikai akarat hiányzik.Kiemelte azt is: szükség lenne a rendőri jelenlétre olyan helyeken is, ahol a fiatalok tömegével szórakoznak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását