2024. május 7. - Gizella

A rendőrség is vigyáz a hajléktalanokra

A téli időjárás beköszöntével a rendőrség is fokozottan figyel a hajléktalanokra - mondta az MTI-nek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa.
2008. november 27. csütörtök 07:40 - Hírextra
Dobi Tamás közölte: az intézkedő rendőri állomány nagyobb figyelmet fordít az időjárási viszontagságok elől a közterületen, az elhagyott részeken menedéket kereső emberek megsegítésére.

A rendőrség ügyeletei és a hajléktalanokat ellátó intézmények diszpécserközpontjai közötti kapcsolat lehetővé teszi, hogy a veszélyeztetett emberek gyors krízisellátásban részesüljenek. A rendőrök elsősorban felvilágosítást adnak, és igyekeznek megakadályozni, hogy a hajléktalanok sérelmére bűncselekményt kövessenek el. Ha indokolt, gondoskodnak arról, hogy mentővel vagy krízisautóval elszállítsák a rászorulókat. A kapitányságok felvették a kapcsolatot a hajléktalanokat segítő intézmények vezetőivel, és fokozott figyelmet fordítanak szükség szerinti rendőri támogatásukra is.

A vidéki városok közül egyébként Miskolcon van a legtöbb hajléktalan, ezért a főváros után a legnagyobb ellátó rendszer igyekszik a fedél nélkülieket segíteni. A borsodi megyeszékhelyen csaknem 400 szálláshely várja a hajléktalanokat, ebből 260 a Magyar Vöröskereszt megyei szervezeténél.

Kreffly Gábor, a szervezet által működtetett hajléktalanellátó központ vezetője az MTI-nek azt mondta: a nagy hidegben 110 százalékos a kihasználtságuk, és már most egyre többen szeretnének bejutni a szállásokra. Senkit nem küldenek el, ha nem jut ágy nekik, akkor matracon helyezik el az otthontalanokat.

Hozzátette: csak a megyeszékhelyen 800-900 hajléktalant tartanak számon, ezért még több szálláshelyre van szükség - idesorolva az idősotthoni elhelyezést és a betegek, legyengültek ápolásának biztosítását is. Az utóbbi területeken kevés a hely, miközben az ő számuk emelkedik a leginkább. Van olyan lakójuk például, aki a hajléktalanszállóról jár kemoterápiás kezelésre, az ő ápolásához valójában se megfelelő eszközük, se szakemberük nincs - fejtette ki Kreffly Gábor.

Hangsúlyozta: a hajléktalanok legnagyobb része alulképzett - általános iskolai végzettséggel vagy még azzal sem -, de sok közöttük a szakmunkás, sőt diplomás is akad. A nő-férfi arány 25-75 százalékos; a hajléktalanná vált családokat pedig a gyermekjóléti szolgálat, illetve az anyaotthonok felé továbbítják - fűzte hozzá.

Véleménye szerint a jelenlegi gazdasági válság később csapódik le a hajléktalanellátásban: az emberek jó része érzi ugyan, hogy anyagilag túlvállalta magát, de még kitart, viszont különösebb külső segítség nélkül.

Úgy fogalmazott, hogy Miskolcon is él az albérlettámogatási rendszer, ami motiválhatja, visszavezetheti a normális életbe az utcán élőket, mert a hajléktalanszálló nem megoldás, csak pillanatnyilag jelenthet biztonságot. Sokan még a leghidegebb téli időben sem mennek be a szállókra, mert lopástól, incidenstől tartanak. Számukra már november 1-től működik a teajárat, az úgynevezett lábadozó szolgálat pedig a betegeket segíti.

Külön diszpécserszolgálatot is működtetnek, ahol folyamatosan várják a bejelentéseket a miskolciaktól, hogy senki ne hűljön ki, ne fagyjon meg odakint, emellett takarókat, konzervet, gyertyát is adnak az otthontalanoknak.

Miskolcon 62-en dolgoznak a hajléktalanellátásban, ami Kreffly Gábor szerint elegendő. A jövő évvel kapcsolatban azonban szkeptikus, mint mondta, "csak reméli", hogy nem az egyébként is rászoruló fedél nélkülieket segítő és támogató szervezetek anyagi forrásait csökkentik majd.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását