2024. május 10. - Ármin, Pálma

Magyarországra jön Kanada főkormányzója

A gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről is tárgyal négynapos magyarországi útján Kanada főkormányzója, Michaelle Jean - mondta Pierre Guimond kanadai nagykövet kedden Budapesten. A főkormányzói delegációval filmesek és egy hip-hop énekes is érkezik majd.
2008. november 19. szerda 13:53 - Hírextra
Kanada ezekben a nehéz időkben is meg akarja mutatni, hogy szeretné tovább bővíteni gazdasági kapcsolatait Magyarországgal. Emellett szeretnék erősíteni az emberek közötti kapcsolatokat is - hangsúlyozta Pierre Guimond újságírók előtt.

A főkormányzó magyarországi útján szó lesz a fenntartható fejlődésről, a környezetvédelemről és a modern társadalmak előtt álló kihívásokról is. Kétoldalú megállapodást azonban nem írnak alá - tette hozzá a nagykövet.

A kanadai vezetőt diplomaták és üzletemberek mellett több filmes szakember és egy hip-hop énekes is elkíséri Budapestre.

Michaelle Jean már vasárnap Magyarországra érkezik, hivatalos programja azonban csak hétfőn kezdődik. A főkormányzó először meghívójával, Sólyom László államfővel tárgyal, majd találkozik az Országgyűlés elnökével és a miniszterelnökkel is.

Kedden a tervek szerint a főkormányzó ellátogat a dunakeszi Bombardier-gyárba, az utat pedig egy, a kanadai cég által felújított vonattal teszi meg. Ugyanezen a napon Michaelle Jean a Józsefvárosban hátrányos helyzetű fiatalokkal találkozik, a nap végén pedig a magyarországi kanadai közösség tagjainak ad fogadást.

Magyarországi programja zárásaként a főkormányzó szerdán emlékművet avat az 56-os kanadai magyarok tiszteletére a Városligetben.

A 2005 óta hivatalban lévő Michaelle Jeannek a mostani lesz az első európai körútja. Magyarország után Szlovákiába, Csehországba és Szlovéniába látogat.

Michaelle Jean Haitin született, majd családjával 1968-ban telepedett le Kanadában. A politikus kezdetben egyetemi tanár volt, majd ismert televíziós személyiséggé vált Kanadában, mielőtt megválasztották volna az ország huszonhetedik főkormányzójává.

A kanadai főkormányzói szerep sokban hasonlít a magyar köztársasági elnöki poszthoz. A főkormányzó egyik fő feladata biztosítani, hogy Kanadának mindig legyen miniszterelnöke és működő kormánya. Ő elnököl a miniszterelnök és a kabinet tagjainak, valamint a főbíró beiktatásakor. Fontos parlamentáris szerepe is van, a kanadai parlament ugyanis három részből áll: alsóház, szenátus és főkormányzó. Ő a fegyveres erők főparancsnoka is.

A Kanada és Magyarország között kialakult kapcsolatok a 19. század végi bevándorlási hullámokig nyúlnak vissza. Sok magyar érkezett az 1956-os forradalom után az észak-amerikai országba. A kanadai magyarok száma meghaladja a 300 ezret.

Az elmúlt években folyamatosan növekszik a két ország közötti kereskedelem. A kanadai export volumene a 2006-os 131 millió kanadai dolláros szintről 2007-ben 204 millió dollárra emelkedett. Az exporttermékek között szerepelnek integrált áramkörök, különböző gépberendezések és az alumínium. A Magyarországról érkező kanadai import 2006-ban 272 millió kanadai dollárt tett ki, 2007-re pedig 321 millió dollárra nőtt. Az importtermékek között találhatunk gép- és elektromos berendezéseket, személyszállító gépjárműveket és szerves kémiai anyagokat.

A Magyarországra érkező közvetlen kanadai befektetések mértéke 2006-ban megközelítette a tízmillió kanadai dollárt, amellyel Magyarország a közvetlen külföldi befektetések terén Kanada nyolcadik legfontosabb célországává vált.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását