2024. június 2. - Kármen, Anita

Meghalt bin Laden múzsája

Belgrádi otthonában szívroham következtében, 76 éves korában hétfőn elhunyt Nikola Kavaja, aki 1979-ben azzal a céllal térített el egy amerikai utasszállító repülőgépet, hogy az akkori Jugoszláv Kommunista Párt székházára vezesse és így lerombolja az épül
2008. november 12. szerda 20:22 - Hírextra
A férfi a kommunista Jugoszláviában a katonai akadémia hallgatója volt, de amikor családjának több tagját 1948-ban bebörtönözték, a Tito-rendszer esküdt ellenségévé vált. Eljutott az Egyesült Államokba, ahol már a géprablás előtt a hetvenes években többször merényletet kísérelt meg jugoszláv képviseletek ellen

A géprabló haláláról beszámolva a Blic keddi számában felelevenítette Nikola Kavaja korábbi, szerb lapoknak adott interjúit, amelyekben azt állította, hogy ő volt az, aki először tervezte egy elrabolt utasszállító gép rávezetését egy magasépületre, Oszama bin Laden úgymond tőle tanult. Szakértők vitatják ezt, mivel az al-Kaidát ebben megelőzte több más terrorista is, akiktől Oszama bin Laden szintén elleshette az ötletet.

Nikola Kavaja az általa az Egyesült Államokban eltérített gépet az Atlanti-óceán túlsó partjára irányította, terve szerint a belgrádi pártközpont magasépületébe kellett volna becsapódnia a járatnak. A Boeinggel eljutott Írországig, ahol az utasokat szabadon bocsátotta, majd meggondolta és feladta magát, saját állítása szerint azért, mert nem volt egészen biztos a belgrádi pártközpont pontos helyében és attól tartott, hogy esetleg sok "ártatlan polgári személy" is életét veszti, ha a gép elvéti a célt.

Írország a géprablót kiadta az Egyesült Államoknak, ahol tettéért 18 évi börtönbüntetésre ítélték. Kavaja - amint 1997-ben feltételesen szabadlábra helyezték - 1999-ben visszatért Belgrádba, amely Jugoszlávia felbomlását követően akkor már Szerbia fővárosa volt.

Kavaja azt is állította, hogy a CIA amerikai hírszerző-ügynökség megbízta Josip Broz Tito meggyilkolásával, és ő erre négyszer is kísérletet tett, sikertelenül. A CIA szóvivője ezeket a történeteket "klasszikus drámai balkáni mesének" minősítette - írta ezzel kapcsolatban The New York Times című amerikai lap.

Tito Jugoszláviájában mindenesetre Nikola Kavaja számított az "első számú közellenségnek". Sok szerb nacionalista viszont hősnek és hazafinak tekintette, mások könyörtelen terroristának tartották.

Az AP felidézi, hogy már Kavaja előtt is akadt olyan terrorista, aki géprablás révén próbált támadást intézni a Fehér Ház ellen. 1974-ben egy fegyveres Baltimore-ban hatalmába kerített egy gépet ebből a célból, de végül lövöldözés tört ki a repülőtéren és a férfi öngyilkos lett. 1995-ben egy terroristacsoport éppenséggel 11, az Egyesült Államokba tartó gép megtámadására készült, 1994-ben pedig egy másik összeesküvés résztvevői el akartak rabolni egy repülőgépet, hogy nekivezessék a párizsi Eiffel-toronynak.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását