Furcsa egy szerzet ez a Pat Cortina, annyi szent. Ízig-vérig szakember, s nem kell neki bemutatni a különböző pszichikai fogásokat sem, mert eddig is mesterien alkalmazta azokat. A magyar jégkorong-válogatott kanadai-olasz (nekünk már magyar is) szövetségi kapitánya a hétvégi olimpiai selejtezőtorna előtt is hatott a fiúkra: az egyik edzés előtt összetrombitálta a srácokat, de nem mondott nekik semmit.  Mindössze annyit tett, hogy a maga kimért, megfontolt stílusában lépett hatot ott a fiúk előtt az öltözőfolyosón.

Egyre nehezedő lépések

Hat lépés, mindegyik szimbolikus jelentéssel bírt. Hat lépés, hat mérkőzés. Az első három Budapesten, a második három Rigában. A végállomás pedig jó esetben Vancouver, a 2010-es téli olimpia. Cortina csak a folyosón lépett, Szuper Leviék pedig a jégen. A nemzetközi jégkorongéletben sehol nem jegyzett szerbeket (9-1), a fejlődőképes horvátokat (6-1) és a küzdeni tudó litvánokat (5-2) is lelépte a magyar válogatott a hétvégén örömet okozva ezzel a teltházas Budapest Sportaréna közönségének.

Az első három lépést minden gond nélkül megtettük. A többi azonban már nem olyan egyszerű, ezt mondogatja mindenki, aki a magyar válogatott körül mozog. Pat Cortina maga is lelkes, de a szokásos óvatossággal közelíti meg a következő selejtezőkört, főleg azért, mert addig alig találkozhat szeretett fiaival. Szakemberek szerint pedig a következő torna sokkal nehezebb lesz, mint eddig bármelyik fellépése a magyar csapatnak. Nehezebb, mint a tavaszi szapporói csoda.

Az előselejtezős kör győztesei ugyanis már egy sokkal komolyabb, már valóban a 2010-es téli ötkarikás játékokon való szereplésért vívott tornán vehetnek részt februárban. Mi Lettországba megyünk, Rigában a házigazda mellett az ukránokkal és az olaszokkal kell majd összecsapnunk február elején. Ez bizony már nem az a szerb válogatott, melynek kapusa a kilencedik magyar gól után csak zavartan mosolygott a fejvédője alatt. Ezek a csapatok igazi hokinemzetek. Pont mint a magyar, mondják erre a feltüzelt szurkolók. Vagy mégsem ennyire rózsaszín a helyzet?

Elrugaszkodtunk a valóságtól?

Az általános vélekedés a magyar hokitársadalmon belül, hogy sokkal, de sokkal nehezebb lesz az a rigai kör a budapestinél. Ocskay Gábor, az Alba Volán szakosztályvezetője azonban nem hogy lépésekről beszélne, mint Cortina, sokkal pesszimistábban látja a jövőt, mint az átlag. Szerinte le kéne szállni a fellegekből, a realitás talaján kellene maradni, mert túlzottan elrugaszkodtunk a sikerek hatására a valóságtól.

A szurkolói lendület elvitt abba az irányba, hogy szinte általános vélekedés szerint továbbjutási esélyeink lennének Rigában, de szerintem nincsenek - osztotta meg a Hírextrával kételyeit a fehérvári hoki atyja, idősebb Ocskay Gábor. A kijelentése már csak azért is illúzióromboló, mert bizony a legendává vált történet szerint a szapporói divíziós világbajnoki cím után ez a kemény sportvezető együtt sírt a telefonban a másik legkarakteresebb hazai hokipapával, Kercsó Árpáddal, pedig addig nem minden körülmények között kedvelték egymást.

A válogatott idei teljesítményét - az elmúlt tizenegy mérkőzését megnyerte a magyar csapat, közte nyolc tétmeccsel - ugyan a fehérvári szakember is csodálatosnak tartja, azonban óva int: a rigai selejtezőkörben ránk váró ellenfeleket nem kéne lebecsülni.

- A lett válogatottat otthon legyőzni túl nagy falat még a magyar fiúknak. A háttér, a tömegbázis, az anyagi biztonság egyáltalán nem olyan, mint ahogyan az elmúlt eredmények miatt kellene, hogy legyen - sorolta a sokaknak meglepő gondokat Ocskay. Szerinte tehát messze nem reális az, hogy halomra verjük februárban az ellenfeleket és már foglalhatjuk is le a vancouveri olimpiai faluban a szállásokat.

Magasabb szint

Hogy melyek a valós erőviszonyok, azt még a szakemberek is csak tippelni merik. Hiszen ez egy olimpiai selejtező lesz Rigában, nem pedig barátságos torna, ráadásul csak az első megy Vancouverbe. Ocskay szerint bármi megtörténhet, akár a három vereség is. Az olaszokkal nagyon régen játszottunk tétmeccset, az ukránokat pedig ugyan megvertük Szapporóban, de általánosságában az ukrán jégkorong sokkal magasabb szinten áll, mint a magyar.

Addig még sok víz lefolyik a Dunán - tette hozzá a fehérvári hokipápa. - Ami mostanában, áprilistól vasárnap estig történt a magyar jégkoronggal, a magyar jégkorongban, az nem a realitás. Nincs meg ehhez az anyagi stabilitás, a szakmai háttér, ami ezt hosszú távon biztosítaná - bizony nem a legoptimistább magyar szurkolók szívéből beszél Ocskay.

Szerinte tehát az olimpiai szereplés egyelőre még csak álom, s az is marad. Ötkarikás játékok azonban nem csak 2010-ben lesznek, ha akkorra nem sikerül, majd megpróbáljuk a 2014-es, Szocsiban esedékes játékokat. Ocskay Gábor azonban még erre is rátett egy lapáttal. Szerinte az ország gazdasági helyzetét figyelembe véve a következő olimpiára sem lesz nagyobb esélyünk, mint a mostanira, hiába fejlődik a hoki.

A válság eléri a hokit is

- Napról napra csak azt lehet hallani, hogy hol érnek majd bennünket a megszorítások, ami a sportra is érvényes lesz januártól. Ez pedig azt jelenti, hogy a létesítmények bezárása fog szóba kerülni, nem az, hogy fejlődés legyen. Ebből a szempontból pesszimista vagyok - tette hozzá a fehérváriak által csak Csicsónak hívott sportvezető. - Semmi jel nem utal arra, hogy mondjuk az A csoportba való felkerülés óta akár a szövetségnél, akár a kluboknál valaki egy megoldást jelentő támogatási szerződéssel tudna előrukkolni. Hiába tombol húszezer ember az Arénában, az nem jelenti azt, hogy a Magyar Jégkorong Szövetség ajtaján kopogtatnának azért, mert szeretnék a jéghokit támogatni - jött ki az utolsó keserűség is Ocskay Gáborból.

A hat lépés utolsó három mozzanata tehát sokkal nehezebb annál, mint az Arénában önfeledten szurkoló kilencezres közönség gondolta volna a simán megnyert olimpiai előselejtező bármelyik pillanatában is.

Nagyon boldog vagyok a játékosok hozzáállása miatt. Nem volt könnyű, de sikerült. A játék nem volt mindig jó. Keményen küzdöttünk, és megtettük az első három lépést Vancouver felé. Most jön a neheze, Rigában kell helytállnunk - mondta a budapesti torna után a kapitány, Pat Cortina.

Csak nehogy az legyen a vége, hogy egyet lépünk előre, kettőt meg hátra...