2024. május 7. - Gizella

Vizsgálóbizottsági vita az adatgyűjtési ügyben

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte az SZDSZ az úgynevezett adatgyűjtési és "árnyék-titkosszolgálati" ügyben. A javaslatot az általános vitához egyedüliként hozzászóló MDF támogatta.
2008. november 5. szerda 22:00 - Hírextra
Gulyás József (SZDSZ), a napirendi pont előadója emlékeztetett rá, hogy szeptember 12-én Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter kezdeményezésére ült össze a nemzetbiztonsági kabinet. Erre azért volt szükség, mert valakik titokban megkísérelték a behatolást az elektronikus kormányzati gerinchálóhoz kapcsolódó egyes kormányzati szervek rendszereibe.

A politikus elmondta, hogy az ügyben az Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója szeptember 10-én tett feljelentést, és a Nemzeti Nyomozó Iroda egy cég telephelyén még aznap számítástechnikai eszközöket foglalt le.

Gulyás József kitért arra: Dávid Ibolya, az MDF elnöke szeptember 12-én egy sajtótájékoztatón mutatott be egy, hozzá ismeretlen forrásból eljuttatott hangfelvételt.

Az SZDSZ amiatt kezdeményezte a vizsgálóbizottság felállítását, mert az ügyekben azóta sem látnak tisztán.

Az előre jelentkező Karsai Péter (MDF) azt mondta, hogy Magyarországon nagyobb a politikai válság, mint az gondolhatták volna. Közölte: félő, hogy a nyilvánosságra került információk csak a jéghegy csúcsát jelentik. Ezért úgy gondolják, hogy a bizottság felállításának lehet létjogosultsága.

A képviselő az ügy egyik nem mellékes szálának nevezte azt a telefonbeszélgetést, amelyen arról beszélt egy biztonsági cég vezetője, hogy az MDF elnökének megfigyelésére kaptak utasítást.

Mint mondta, az MDF nem tudja elfogadni, hogy a politikának ilyen jellegű befolyásolásokkal kell megküzdenie. Hozzátette, hogy támogatják a javaslatot.

Harrach Péter levezető elnök az általános vitát lezárta, és az ülést berekesztette.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását