2024. május 8. - Mihály

Az MSZP elítéli a Nagycsécsen történteket

Az MSZP-frakció elfogadhatatlannak tartja, ami a Borsod megyei Nagycsécsen történt, és kezdeményezi, hogy az Országgyűlés emberi jogi bizottsága ítélje el a történteket - hangzott el Kovács Tibor, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese és Teleki Lász
2008. november 3. hétfő 14:20 - Hírextra
Az MSZP-frakció megdöbbent és elfogadhatatlannak tartja az ilyen támadásokat, függetlenül attól, hogy magyar vagy valamely kisebbséghez tartozó embereket ér - közölte Kovács Tibor, akinek választókörzetében fekszik Nagycsécs.

Megjegyezte: egy olyan családot támadtak meg, amely korábban semmilyen összeütközésbe nem került a hatóságokkal.

Teleki László romaügyi miniszterelnöki megbízott, az MSZP országgyűlési képviselője elmondta: az emberi jogi bizottság ülésén kezdeményezte, hogy foglalkozzanak ezzel a kérdéssel, és állásfoglalásban ítéljék el a történteket. Hozzátette: az emberi jogi bizottság egyhangúlag támogatta kezdeményezését, és a testület várhatóan kedden szavaz is a nyilatkozatról.

A politikus hangsúlyozta: a demokratikus pártoknak mindenképpen fel kell emelniük a szavukat, hogy ilyen bűncselekmények ne történjenek.

Teleki László kitért arra, hogy a szocialista frakció délelőtti ülésén gyors vizsgálatot szorgalmazott, amely kideríti a bűncselekmény okait, és azt, kik követék el "a gaztettet".

Arra a kérdésre, kijelenthető-e, hogy etnikai indíttatású bűncselekmény történt, Teleki László közölte: a nyomozás jelenlegi szakaszában még nem lehet ezt megmondani.

Egy 43 éves férfit és egy 40 éves nőt lőttek le hétfőre virradóra ismeretlen tettesek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagycsécsen, miután Molotov-koktélt dobtak házukra.

Gyors és szakszerű vizsgálatot kért a rendőrségtől a nagycsécsi gyilkosság ügyében Mohácsi Viktória (SZDSZ) európai parlamenti képviselő hétfőn, a településen tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Hétfőre virradóra ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két, egymással szemben lévő nagycsécsi családi házra; a támadásban egy 43 éves férfi és egy 40 éves nő életét vesztette.
Mohácsi Viktória sajtótájékoztatóján kijelentette: az elmúlt hat-nyolc hónap Molotov-koktélos támadásainak indítékaként egyik esetben sem vizsgálták, illetve vizsgálják a hatóságok a rasszista megnyilvánulást.

Mint mondta, számos esetben ellátogatott a romákat ért támadások helyszíneire (Fadd, Pátka, Fényeslitke, Nyíregyháza, Galgagyörk, Nyíradony, Székesfehérvár, Tarnabod), ahonnan olyan információkat kapott, hogy szélsőséges megmozdulások történtek.

Hozzátette: európai képviselőként tárgyalt a rendőrség vezetőivel, s ezeket a tényeket, adatokat a hatóság elé tárta, de - véleménye szerint - nem történt változás.

Arról is beszámolt, hogy július 16-án a rendőrség az addig történt Molotov-koktélos támadások esetében kizárta a rasszista indítékot. "Ez egy olyan hivatalos álláspont, amit sehol nem közöltek" - mondta.

Mohácsi Viktória felvette a kapcsolatot a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetésével is, október 16-án tárgyaltak a történtekről, a rasszizmust és a terrorizmust vizsgáló osztály vezetőivel folytatott megbeszélést.

Közölte, hogy információi szerint az NNI két támadás ügyét vizsgálja, az egyik a galgagyörki; ezt azzal indokolták, hogy ott nemcsak Molotov-koktélokat dobtak, hanem lövések is dördültek.
Mohácsi Viktória kiemelte, hogy Nagycsécsen a Molotov-koktél és a lövöldözés mellett két haláleset is történt. Kérte a hatóságot, hogy "a rasszista variációt ne hagyják ki és visszamenőleg vizsgálják felül az eddigi ügyeket".

Emlékeztetett arra, hogy a Molotov-koktélos támadások április 18-án kezdődtek a Tolna megyei Fadd településen. Azóta Magyarország több városában, községében történt hasonló eset, s azt mindegyik településen gárdás felvonulás előzte meg vagy követte - tette hozzá.
Az EP-képviselő kitért arra: információi szerint az elkövetők cigány holokauszttal fenyegették az ott élőket, kivéve a fényeslitkei és a székesfehérvári esetet.

Mohácsi Viktória az MTI kérdésére azt mondta, ő is fél, egyelőre nem tudja, hogyan tovább, s kéri a rendőrség gyors és szakszerű vizsgálatát. Az MTI helyszínen szerzett információi kapcsán, amelyek szerint hétfőre virradóra Sajószöged és Sajóörös romák által üzemeltetett kocsmáit is támadás érte, a rendőrség azt közölte: a kocsmák ajtajai égtek, ezek az esetek határozottan különböznek a nagycsécsi bűncselekménytől, az elsődleges adatok szerint nincs összefüggés ezen ügyek között.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását