2024. május 8. - Mihály

A "fölturbózott" Paradicsom Szabadkáról

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Turbo Paradiso című, Hommage á Danilo Kis alcímű darabját mutatja be pénteken Budapesten a MU Színházban.
2008. október 9. csütörtök 09:55 - Hírextra
Urbán András rendező elmondta az MTI-nek telefonon, hogy a darab alapja Danilo Kis (1935-1989) Szabadkán született és Párizsban elhunyt magyar-montenegrói - aki magát az utolsó jugoszlávnak vallotta - novellista remekmívű írása, A holtak enciklopédiája.

Danilo Kis novellagyűjteménye holtakról, élőkről, álomról, valóságról, a nép és a zsarnok viszonyáról szól.

Urbán András szerint az emberek a jóság jutalmául eljutnak ugyan a Paradicsomba, de másként, mint Kis hősei. Az elmúlt 20 év Szerbiában félelmekkel terhes idő volt, ebből az élményvilágból táplálkozik a darab. A nézők végül is a balkáni világból építkező zenés, táncos előadást láthatnak.
A Turbo Paradisót Szegeden már három alkalommal bemutatták, Budapesten pénteken szerepelnek vele, majd november 9-én Szabadkán lesz a játék végleges bemutatója.

Minden szabadkai premier előtt nyaranta több előbemutatót tartanak Magyarországon - tette hozzá a rendező.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház 14 éve működik, de csak két éve van állandó társulata, amely öt színészt jelent - jegyezte meg Urbán András hozzátéve, hogy ha kell szerződtetnek színészt a darabhoz.

Más rendezőkkel is dolgoznak, így például a kaposvári színháztól Keszég Lászlóval, ő állította színpadra a Vér című darabot, amelyet december elején mutatnak be. Egy "kivénhedt" szabadkai mozi a játszóterük, de hamarosan egy másik, 100 éves, de fölújított mozgóképszínházba költöznek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását