Koponya és gépfegyver – A modern kor kalózai

Kalózkodás ma

A világkereskedelem több mint 70%-a még mindig vízen zajlik, és a nyílt tengeri térségek, tengerpartok ellenőrzése mindig sokkal nehezebb volt a szárazföldieknél, így nem kell meglepődni azon, hogy ez ősi mesterség máig sem halt ki. A hidegháború során szinte minden hajót árgus szemekkel figyelt nemzete és annak tengeralattjárói, így a kalózkodás is erősen visszaszorult, de nem tűnt el teljesen (a közhiedelemmel ellentétben).

Aztán a Szovjetunió felbomlásával az őrző szempárok is kezdtek eltünedezni, így a kalózkodás ismét felélénkült. Feltehetőleg az estek több mint felét nem jelentik az illetékes hatóságoknak (hírnév féltése és biztosítási okok miatt), ám így is 2003-ra több mint 400 esetet regisztráltak. A virágzásnak a USS Cole hadihajó megtámadása vetett véget, melynek hatására Amerika vezetésével és a terror elleni harc címszavával alaposan megritkították a kalózok sorait, és erősítették a térségek megfigyelését. Ez a csökkentő tendencia 2006-ig tartott, ugyanis mind tavaly, mind idén növekedett a kalóztámadások száma, pedig még vége sincs az évnek.

A kalózkodás kifejezetten jól jövedelmező üzletág. A világnak évente 13-16 milliárd dollár kára származik eme tevékenységből (például a biztosítási költségek megtízszereződése is a kalózok számlájára írható), aminek bár csak töredékével, de a kalózok gazdagodnak. Csak Eyl városának az évben megközelítőleg több mint 30 millió dollár hasznot hozott a bátor vállalkozás, míg a terület – amin fekszik: Puntföld – évi összjövedelme mindössze 20 millió. Kocsmák, éttermek és vöröslámpás házak sora nyílik a kalózvárosokban, öltönyös-aktatáskás urak tárgyalnak a váltságdíjakról és a cucc továbbpasszolásáról, míg a kalózvezérek villái szép egymásutániságban épülnek

Maguk a kalózok gyors motorcsónakokkal (vagy egyéb apró, ám hangtalan vízi járművekkel), állig felfegyverkezve (gépfegyver és rakétavető szériafelszereltségnek számít) támadnak meg hajókat, nagyobb vállalkozásoknál „kalózanyahajókat” alkalmazva csónakok kikötőjeként. Beméréshez besúgók hálózatát (helyi halászok, matrózok, szállítmányozási vállalkozók) és legmodernebb technikai eszközöket hívják segítségül. Néha nyílt támadással, néha az éj leple alatt, néha magukat szomjhalál szélén álló halásznak álcázva, de többnyire eredményesen hajtják végre akcióikat. Alapvetően háromfajta kalóztámadást lehet megkülönböztetni: az első „csupán” a hajón lévő árut tulajdonítja el, a második már a hajót is viszi (ehhez azért jóval nagyobb szervezettség kell), míg a harmadik az áru helyett inkább a túszokat és az értük kérhető váltságdíjat célozza meg (ez az oka annak, hogy a kalózok a legtöbbször kifejezetten jól bánnak túszaikkal).

Rablásra alkalmas helyek

A kalózkodás nem alakul ki nyugodt, békés, és gazdag országokban: szükség van hozzá szegénységre, ellenőrizhetetlen területekre, no meg persze némi vízközelségre. Továbbá a helynek olyannak kell lennie, ami nemzetközi kereskedelmi útvonal, vagyis valamiféle érték is átmegy rajta. Remek példa erre Szingapúr vagy Szomália esete. Szinte minden esetben akad egy titkos (vagyis mindenki által ismert, de hivatalosan nem tudomásul vett) sziget vagy kikötő, egy „kalózfőváros”, ahol a hivatás űzői megbecsülésnek örvendenek, és ahonnan kiindulva el lehet adni a szajrét.

Szomáliában 18 éve káosz van: hivatalos kormány gyakorlatilag nincs, és a különböző hadurakat is egyre jobban nyomják vissza a felkelők kisebb-nagyobb csoportjai. 2006-ban Etiópia katonai segítségével átmeneti kormány alakult, valamint az Afrikai Unió 2500 katonája is ott van békefenntartás végett, azonban az erőszakhullám nem csökkent. Az etnikumi hovatartozás területi alapokon is döntő lehet, példának okáért Puntföld a kalózkodás melegágya, azon belül is Eyl. A környező partok ellenőrizetlensége, valamint a nemzetközi vizek jogszabályai kellő védelmet és életfeltételt nyújtanak a kalózok csapatainak. Az évben harminc hajót raboltak már el, jelenleg ez a kalózkodás szempontjából legveszélyesebbnek tartott környék.

Szingapúr más lapra tartozik: a szegény ország gyorsan jutott nagyon sok pénzhez, amit nem tudott kezelni, és ez a korrupció elhatalmasodásához vezetett. A kilencvenes évekig rengeteg befektető kereste fel az országot, de egy szerencsétlenül felépített gazdasági terv miatt minden összeomlott, és e két hatás eredményezte a kalózok számának megszaporodását. Különösen a Malaka szorosnál, azon belül is Botom szigetén, mely kalózközponttá vált. A szoroson keresztül folyik a világ hajókereskedelmének egyötöde, olajkereskedelmének egyharmada, miközben a környező szigetvilág átláthatatlansága ideális búvóhelyet nyújt bármiféle kereséssel szemben. Egy évben több száz támadás történik a környéken, amit a két érintett fél –Szingapúr és Indonézia – nem épp zökkenőmentes viszonya, és az emiatt bizonytalan vízi határellenőrzés csak tovább erősít. Bár az utóbbi években jelentős diplomáciai előrelépések történtek, amik – nemzetközi segítséggel – a kalózkodás visszaszorításával párosultak.
@@

Az emberi tényező

A nemzetközi vélemény ekképp definiálja a kalózokat és a kalóztevékenységet:

Kalóz: Mások verejtékes munkával előállított anyagi javainak erőszakos, az előbbiek életét sem kímélő megszerzése a tengeren, amire akár népek, népcsoportok szakosodtak.

Kalózkodás: A jogszabályok szerint kalóztámadásnak minősül minden olyan támadás, mely nemzetközi vizeken más hajók ellen történik. Ha nemzeti vizeken támadnak (a partoktól számító 12 kilométeren belül), akkor az egyszerű rablásnak minősül.

Ám ezek mögött a szavak mögött jóval több van, mint gondolnánk. Nem lesz mindenkiből kalóz: kitartás, bátorság, tengerismeret és megfelelően bizonytalan léthelyzet kell hozzá. A legtöbb kalóz azért vált azzá, mert nem volt munka és ez által pénz se: sokak számára ez jelenti az egyetlen munkalehetőséget. A tipikus kalóz ismeri a tengert, a hajókat, a fegyvereket, gyorsan dönt és képes csapatban dolgozni. A kalózság sok helyen külön életstílussá nőtte ki magát, tagjai kalózargót használnak.

Egy akció (vagy szaknyelven shoppingolás) átlagosan a megbízóval indul, ami az esetek nagy többségében nem egy kalózvezér, hanem egy szállítmányozási vállalkozó, vagy más olyan egyén, aki tudhat belső információkat (akár a legfelsőbb helyi körökből). Ő tudja, hogy mi, mikor, merre és hogy mennyit kér ő az egészből. Általában ő vonja be az üzletbe a kalózvezért, vagy valakit, aki képes megszervezni számára a kellő csapatot. Sokszor biztosra mennek, és egy matrózt is beavatnak a hajón tartózkodókból, hogy jelentsen mindent az akció elkezdéséig – természetesen busás összegekért. Maga az akció – mely pontos és összehangolt – általában este veszi kezdetét, és egészen az árú központban való lerakásáig és az ezzel járó pénz felvételéig tart.

Az shoppingolás után következik a "Happy Happy", vagyis a gyorsan jött pénz még gyorsabb elköltése. Eszméletlen mennyiségű ital keveredik speeddel és extasyval, valamint az erre a célra fenntartott házak hölgyeinek döngetésével, a család – ha van is – ritkán jön képbe. Sokszor távoli luxus szállodákba, vagy játékbarlangokba vonulnak „úrként élni”, esetleg saját hajó vételét fontolgatják. Maguk a vezérek és a belső emberek már gazdaságosabban költik el a pénzt: befektetésekre (csempészet), építkezésekre, valamint új, modern eszközök és fegyverek beszerzésére fordítják a bevételt a még több zsákmány reményében.

Ami most vihart kavart

Egy héttel ezelőtt szomáliai kalózok foglalták el a Faina nevezetű ukrán teherhajót, ami fegyvereket és 33 T-72-es harckocsit szállított. A hajón lévő 21 fős legénység (17 ukrán, 3 orosz és egy lett állampolgár) egy kabinban raboskodik, míg közel ötven fegyveres járkál a fedélzeten. Az esemény erős nemzetközi visszhangot váltott ki, s jelenleg egy amerikai és két EU-s hadihajó van a környéken, és közeledik egy orosz zászló alatt is.

A helyzet nem éppen kiegyensúlyozott: nemzetközi nyomás hatására a kalózok egy része úgy gondolta, hogy az egészet hagyják a francba és elmennek, míg a radikális többség nem igazán támogatta ezt a javaslatot, ezért tűzpárbaj tört ki a fedélzeten, amit a radikálisok nyertek meg. A legénység nagy része jól van, kivétel Vlagyimir Klobkovon orosz kapitányt, aki a hét végén életét vesztette rosszullétet követő heves vérnyomás következtében (szó volt a kapitány átküldéséről az amerikai hajóra, de a Howard torpedóromboló kapitánya látni akarta először Vlagyimir állampolgárságát igazoló papírokat, ám mivel azok nem jöttek meg időben, így az orosz kapitány elhalálozott).

Kérdés a fegyverek és gépjárművek célállomása is, mivel hivatalosan Kenya volt a rakomány célországa, de felmerült Dél-Szudán és a támadást követően már a szomáliai iszlám milícia is. A fegyveresek követelése 35 millió dollárról indult, de ma már megelégednének hússzal is.
A viharhoz hozzátartozik, hogy a szomáliai kalózok nagyon felbátorodtak az elmúlt egy hónapban: minden második napra tehető egy támadás, és vagy száz túsz raboskodik náluk több mint egy tucat hajóval társulva, amik mind váltságdíjra várnak. Ráadásul egyes támadások a parttól kifejezetten messze, akár 700 kilométerre történtek.

Tovább növeli a veszélyt, hogy a nagyobb pusztítást okozó fegyvereket kissé elhamarkodottan, néha indulatból használó kalózok megsérthetnek egy tankerhajót, ami súlyos környezeti katasztrófát okozna a térségben. Bár június elején megszűnt a szomáliai kalózok elfogásának legnagyobb akadálya, vagyis az ENSZ határozat értelmében üldözhetik és lelőhetik őket szomáliai vizeken is, de eme segítséget még nem igazán tudták kihasználni a kalózellenes erők.
Eközben Franciaország (ismét) nemzetközi kalózelhárító alakulat ötletét veti fel, ami a történtek fényében kissé nyitottabb fülekre talált, mint eddig: az EU-tagállamok Brüsszelben kalózellenes akciók közös koordinálásáról döntöttek, a spanyolok egy megfigyelő repülőgépet és katonákat vezényeltek a francia Dzsibutii bázisra, míg a franciák benyújtottak egy kalózellenes határozattervezetet az ENSZ közgyűlésének.