2024. május 9. - Gergely

Madách Irodalmi Nap Csesztvén

Hagyományosan a Nógrád megyei Csesztvén rendezik meg a Madách Irodalmi Napot szombaton annak jegyében, hogy 125 éve volt Az ember tragédiája ősbemutatója - tájékoztatta az MTI-t az eseményt szervező Nógrádi Történeti Múzeum munkatársa.
2008. október 1. szerda 16:51 - Hírextra
A művelődési házban délelőtt Lengyel György színházi rendező és Kerényi Ferenc irodalomtörténész beszélget négy Tragédia-rendezésről, majd Az ember tragédiája 1883. évi ősbemutatójáról Kerényi Ferenc tart előadást - mondta Bagyinszki Istvánné.

A Palócföld folyóirat Madách-tanulmányokat közreadó legújabb számát is bemutatják Csesztvén, a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium diákszínpada pedig Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté című reneszánsz komédiáját adja elő.

Délután rendhagyó tárlatvezetést tart a Madách Imre Emlékmúzeumban Kerényi Ferenc, Lengyel György és Kovács Anna, a Nógrádi Történeti Múzeum igazgatója, majd 100 éves a Nyugat címmel Sz. Nagy Mária szobrászművész íróportréiról lesz szó a koszorúzási ünnepség előtt, amelyen Csehy Zoltán dunaszerdahelyi Madách-díjas író mond beszédet.

Nógrád megyében 1983-ban, Az ember tragédiája című dráma bemutatójának századik évfordulóján rendezték meg először a Madách Irodalmi Napot, az eseményt azóta minden évben október 5-éhez, az író, költő, publicista halálának napjához kapcsolódóan tartják.

1983-ban újították fel az 1964-ben megnyitott csesztvei Madách Imre Emlékmúzeumot is. A kúriában, Madách Imre egykori lakhelyén kialakított múzeum Magyarország egyetlen Madách-emlékhelye.
Madách Imre tíz évvel a szabadságharc bukása után kezdte el Az ember tragédiája, a lét alapvető kérdéseit kutató drámai költemény megírását. A Tragédia ősbemutatóját 1883. szeptember 21-én tartották a Nemzeti Színházban, Évát Jászai Mari, Ádámot Nagy Imre alakította. Az ősbemutatóra emlékezve 1984 óta szeptember 21-én tartják Magyar Dráma Napját.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását