2024. május 6. - Ivett, Frida

Engedély nélkül bontanak műemlékeket

Bontási engedély nélkül kezdtek el bontani két, műemlékvédelem alatt álló ingatlant a budapesti Vásárcsarnok mögött – írta pénteken a hvg.hu.
2008. július 25. péntek 16:40 - Hírextra
A hvg.hu arról számolt be, hogy a VII. kerületi Akácfa utca 19-47. számú, műemlékvédelem alatt álló házakban, bontási engedély nélkül lépcsőkorlátokat, ablakokat szedtek ki, sőt a tetőt is bontani kezdték a minap. A Vásárcsarnok mögötti, két, U alakú ház belső szárnyait tervezik majd kibontani, de az építtetőknek még sem bontási, sem építési engedélyük nincs.

Az internetes oldal információit a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) is megerősítette.
Róna Katalin, a KÖH sajtófőnöke azt mondta a hvg.hu-nak, hogy "a hivatal munkatársa tegnap a helyszínen járt és kötelezte az ott tartózkodókat a bontás azonnali leállítására". A sajtófőnök felhívta a figyelmet arra, hogy ilyen esetben az építtető számíthat büntetésre.

A hvg.hu értesülése szerint, az illegális bontók lomtalanításra hivatkoztak.

Mint azt a portál megtudta, időközben a rendőrségre is érkezett egy feljelentés az ügyben.
A hvg.hu az ügy érdekességének nevezte, hogy az átépítéshez szükséges terveket Mezős Tamás, a KÖH jelenlegi elnöke készítette.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását