2024. május 7. - Gizella

A KDNP azok mellett áll ki, akik megkérdőjelezik a demokratikus jogállam normáit

A KDNP azok mellett áll ki, akik megkérdőjelezik a demokratikus jogállam normáit - írta John Emese, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője a Semjén Zsoltnak és Bagdy Gábornak pénteken küldött nyílt levelében.
2008. július 25. péntek 19:00 - Hírextra

KDNP elnökének és a párt fővárosi frakcióvezetőjének címzett levélben az SZDSZ-es politikus megdöbbentőnek nevezte, hogy a budapesti XII. kerületi turulszobornál tartott demonstráción részt vett egy olyan párt, amely önmeghatározása szerint keresztényi értékeket vall, illetve ezt az értékrendet kívánja közvetíteni.


Ebben az ügyben semmi másról nincs szó, mint arról, hogyan viszonyulunk a hatályos törvényekhez - a szobor eltávolításáról ugyanis a Fővárosi Bíróság hozott ítéletet - hangsúlyozta John Emese.


"Az Önök pártja ennek tudatában sorakozik fel félfasiszta tüntetők mögé, hogy demonstráljon egy hatályos bírósági döntés ellen és megakadályozza annak végrehajtását" - írta a frakcióvezető.


John Emese levelében emlékeztetett arra: a Jobbik és a KDNP XII. kerületi szervezete által szervezett és a Magyar Gárda által biztosított" tüntetésen két verekedés is kitört, a helyszínen tartózkodó újságírókat a rendőröknek kellett megóvni a bántalmazástól, a rendezvény teljes ideje alatt rasszista és antiszemita jelszavakat skandált a tömeg - csak a rendvédelmi szerveknek köszönhető, hogy nem fajultak el jobban az események.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását