2024. május 9. - Gergely

Nyert a magyar váltó

Aranyérmet szerzett a Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta összeállítású magyar csapat a budapesti MVM öttusa-világbajnokság női váltóversenyében.
2008. június 2. hétfő 18:36 - Hírextra
Jó lövészettel kezdett a fiatal magyar válogatott, és a vívásban sem okozott csalódást: bár a legjobban asszózó lengyelektől jócskán elmaradt, a többi riválissal tartotta a lépést. Az első szám után még hetedik volt, a második után harmadik, a verseny kétharmadánál pedig már első. Ehhez kiemelkedő úszás kellett, a hazai trió három percen belül teljesítette a 3x100 méteres távot, amire a világbajnokságok történetében még nem volt példa.

Kedvezően alakult a folytatás is, ugyanis a magyarok valamennyi ellenfelüknél jobban lovagoltak, és egyetlen hibával teljesítették a pályát.

Következett a 3x1500 méteres futás, melynek rajtjánál a britek 18, a lengyelek 37 másodperccel indultak az élen álló hazai csapat első embere után. Gyenesei növelte a különbséget Mhairi Spence-szel szemben, majd Tóth diktált olyan tempót, hogy a britek legjobbja, Katie Livingston csak az eredeti állapotot tudja visszaállítani. A zárópárban Kovács sikeresen tartotta távol Heather Fellt, az előnyből kilenc másodperc megmaradt. Az élen hatalmas futás zajlott, a számot a britek nyerték meg a magyarok előtt.

Szép hazai siker született, a rendkívül fiatal csapat - Gyenesei 22, Tóth és Kovács 17 éves - összeszedetten és céltudatosan versenyezve, kellemes meglepetést okozva végzett az élen.

A versenyben 13 csapat indult.

Végeredmény:

női váltó, világbajnok:

Magyarország (Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta) 5504 pont (lövészet: 263 kör/1060 pont, vívás: 60 győzelem/48 vereség/808 pont, úszás: 2:59.51 perc/1368 pont, 1184 pont, futás: 15:09.25 perc/1084)
2. Nagy-Britannia (Heather Fell, Katie Livingston, Mhairi Spence) 5468 (270/1144, 58/50/784, 3:06.45/1284, 1136, 15:00.44/1120)
3. Lengyelország (Paulina Boenisz, Sylvia Czwojdzinska, Edita Maloszyc) 5332 (254/952, 76/32/1000, 3:13.56/1200, 1120, 15:15.05/1060)

Kedden a férfiak váltója következik, a magyar együttesben Marosi Ádám, Tibolya Péter és Kasza Róbert jut szerephez.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását