2024. március 29. - Auguszta

Andorai Péter: 60

Április 25-én lesz hatvan éves Andorai Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. Budapesten született, családnevét (Kócza) később változtatta Andoraira. A művészetek iránti vonzalmat testvéreivel együtt génjeiben hordozta, hisz nagyapja vándorszínés
2008. április 23. szerda 15:51 - Hírextra

Képzőművésznek készült, de miután bekerült egy amatőr színjátszó csoportba, megváltoztatta elhatározását. Érettségi után a Színművészeti Főiskolára jelentkezett, ahova - makacsságának és szívósságának köszönhetően - a hatodik próbálkozás után sikerült végre bekerülnie. Ebben az időszakban dolgozott raktárosként, két évig statisztaként a Nemzeti Színház stúdiójában, majd segédszínészként Kecskeméten.

1976-ban, friss diplomával zsebében a Nemzeti Színház társulatához került, de pár hónap múlva visszatért Kecskemétre, ahol jobbnál jobb szerepek várták. A budapesti Várszínházba Ruszt József hívta 1978-ban, majd annak megszűnte után a Magyar Filmgyártó Vállalathoz (Mafilm) szerződött.

Tagja volt a József Attila Színház (1983-tól), a Radnóti Miklós Színház (1989-től), a Veszprémi Petőfi Színház (1990-től), a Pécsi Nemzeti Színház (1994-től), a Szegedi Nemzeti Színház (1996-tól) társulatának, majd szabadúszóként dolgozott. 2003-tól ismét a József Attila Színház tagja. Színpadon sikerrel alakította Kis Jánost (Sarkadi: Oszlopos Simeon), Malvoliót (Shakespeare: Vízkereszt), Asztrov doktort (Csehov: Ványa bácsi), III. Richárdot (Shakespeare). Jelenleg az Othello Gyulaházán című komédiában, a Kaviárban, Az aranycsapatban és az 1993-ban bemutatott Sose halunk meg című film zenés színpadi változatában látható.

A filmszerepek is hamar megtalálták. Kamera elé először a Vörös rekviemben állt, még főiskolás korában; attól kezdve előfordult, hogy évente több filmben is játszott. Megkeresték külföldi rendezők is, játszott a Zöld madár című német és a Forró ősz című osztrák filmben. Közel egy évet töltött az Egyesült Államokban, ahova eredetileg Szabó István Bizalom című, Oscar-díjra is jelölt filmjének bemutatójára érkezett, amelynek főszerepét játszotta. Amerikai tartózkodása idején műszaki rajzolóként dolgozott és részt vett egy New-York-i magániskola színielőadásain. Végül, noha több színházi ügynökség is megkereste, hazajött.

Az elmúlt évtizedekben több, mint húsz játékfilm és közel félszáz tévéprodukció (Amerikai cigaretta, Mephisto, Egymásra nézve, Redl ezredes, Csók, Anyu, Hajnali háztetők, Eldorádó, A legényanya, Roncsfilm, A napfény íze, A szivárvány harcosa, A temetetlen halott, A Nap utcai fiúk) fő- és mellékszereplője volt. A magyar-francia koprodukciós Simon mágus címszerepéért elnyerte a legjobb színészi alakításnak járó díjat az Archacon Női Rendezők Fesztiválján, a mexikói Mazatlánban tartott és a Corato filmfesztiválon, és ő lett a legjobb férfi főszereplő a 30. Magyar Filmszemlén.

A színpadot és a filmvásznat is uralni képes egyéniség, aki mulatságos, felelőtlen alakok megformálásától kezdve a mélyen tragikus, súlyos szerepekig mindenben hiteles alakítást nyújt. Munkásságát Jászai Mari-díjjal (1980), Kossuth-díjjal (1994) és számos szakmai kitüntetéssel is elismerték, 2007-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását