2024. május 6. - Ivett, Frida

Héraklész utódja doppingolhatott

A görög súlyemelő-válogatott pozitív tesztet produkáló 11 tagjának doppingvétsége nyomán felfüggeszett vezetőedző, Hrisztosz Jakovu a csapatot táplálék-kiegészítőkkel ellátó kínai gyártócéget tette felelőssé a botrányért. A görög sportminiszter szerint n
2008. április 8. kedd 17:07 - Hírextra
Jakovu tagadta, hogy a maguk részéről bármilyen szabálysértést követtek volna el, s közleménye szerint "sem ő, sem a súlyemelők, sem a sportági tisztviselők és farmakológusok nem tudták, hogy a kapott táplálék-kiegészítők bármilyen tiltott anyagot tartalmaztak volna".

Jakovu ügyvédje, Mihalisz Dimitrakopulosz, hétfőn azt közölte, hogy az érintett és általa meg is nevezett vállalattól - Auspure Biotechnology Co. Ltd. - már bocsánatkérő levelet kaptak, amelyben a sanghaji központú társaság "tragikus hibaként" elismerte: véletlenül több tiltott szer is került a görögöknek küldött szállítmányba.

A görög válogatott 11 tagjáról a múlt héten derült ki, hogy doppingolt. Az érintettek azon az előre be nem jelentett ellenőrzésen buktak meg, amelyet a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) végzett március 7-én. A szövetség neveket nem közölt, arra hivatkozva, hogy a levett minták ellenőrző elemzése (B próba) még hátravan. A megismételt analízis eredményét várhatóan a héten teszik közzé.

Jiannisz Joannidisz görög sportminiszter közben a súlyemelők esete miatt személyes figyelmeztetést intézett az ország legjelentősebb sportszövetségeinek vezetőihez és a hellén olimpiai bizottság képviselőihez.

"Szükségünk van az olimpiai érmekre, de csakis az olyanokra, amelyek kemény munkával és edzéssel érhetők el." - mondta, ily módon is elutasítva a doppinggal szerzett eredményeket. Joannidisz egyszersmind valószínűtlennek nevezte, hogy a görög súlyemelők ott lehetnek a pekingi olimpián, bár hozzáfűzte, hogy a végső döntést a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) mondja ki.

A budapesti székhelyű IWF vasárnapi állásfoglalásában jelezte, hogy a WADA antidopping-szabályzatát figyelembe véve az esetek teljes kivizsgálásának lezártáig nem kommentálja az eseményt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását