2024. május 6. - Ivett, Frida

Civilek mennek Afganisztánba

Civileket is kivisz a Magyar Honvédség Afganisztánba, hogy hiteles képet tudjanak közvetíteni az ott folyó magyar újjáépítési csoport munkájáról. Szekeres Imre honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten találkozott azokkal, akik május elején várhatóan kiutazn
2008. április 7. hétfő 12:17 - Hírextra

Mintegy négyszáz jelentkezőből választották ki azt a négy fiatalt, akik közül ketten, egy férfi és egy nő néhány hét múlva 2-3 napra a miniszterrel ellátogat Afganisztánba.

A civil jelöltek több védőoltást kaptak hétfőn az Állami Egészségügyi Központban, korábbi, ismert nevén a honvéd kórházban, ahol ezt követően Szekeres Imrével beszélgettek a sajtó jelenlétében.
A szakminiszter arról beszélt, azt szeretné, ha a civilek saját élményeik alapján formálhatnának véleményt a magyar katonai misszióról, és az ottani helyzetről, és így láthatják majd, miért hoz áldozatot számos ország, köztük hazánk is. A látogatók nemcsak a magyar tábort nézhetik meg, hanem kiutazhatnak a közeli városba is, és megtapasztalhatják, milyen a "holdbéli táj".

Szekeres Imre úgy tudja, ez az első alkalom, hogy civilek látogathatnak el egy afgán katonai táborba. Arra a kérdésre, miként tudják garantálni a látogatók biztonságát, a miniszter azt mondta, a civilek fegyveres katonai kíséretet kapnak, és golyóálló mellényben, sisakban fognak járni.

A miniszter a magyar táborig kíséri a két civilt, majd továbbutazik azokra a helyekre, ahová később magyar katonákat küldenek.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását