2024. május 9. - Gergely

Vége az összeférhetetlenségi vizsgálatnak

Befejeződött a fél éve indított összeférhetetlenségi vizsgálat a Magyar Televízióban (MTV); 1927 tévésnek kellett írásban nyilatkoznia a kérdésben, s közülük kilencen akadtak fenn a rostán - tudható meg az MTV keddi közleményéből.
2008. február 26. kedd 11:17 - Hírextra

Emlékeztettek arra: az összeférhetetlenség témája azt követően került napirendre, hogy a köztévét felügyelő közalapítvány tavaly márciusában újjáalakult kuratóriumi elnökségében "többen azt hangoztatták, hogy a korábbiakkal ellentétben nem lehet szűken értelmezni az összeférhetetlenséget, vagyis például nem csak az MTV konkurenseinek tekinthető tévéknél végezett műsorkészítői tevékenység összeegyeztethetetlen a köztelevíziós munkával".

Gombási Izabella jogi vezetőt idézve az MTV azt közölte, a procedúra során ötven alkalommal volt szükség részletes vizsgálatra; az MTV ennek során hét esetben foglalkoztatási, kettőben pedig reklám-összeférhetetlenség fennállását állapította meg.

A közlemény szerint "a Magyar Televízió maga nem hozza nyilvánosságra, kik végeztek összeegyeztethetetlen munkát másutt, hanem arra törekedett és törekszik, hogy felszámolja, illetve megelőzze ilyen helyzetek kialakulását".

Megemlítik: az átfogó összeférhetetlenségi vizsgálat lezárult, de folytatódik konkrét esetekben, ha az MTV tudomására jut, hogy bármely belső vagy külső dolgozó összeegyeztethetetlen tevékenységet végez.

Felidézik: a társaság közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzata a foglalkoztatási összeférhetetlenségről szólva például kimondja, hogy a belső munkatársak más műsorszolgáltatónál műsorkészítőként nem dolgozhatnak, külsősök pedig más műsorszolgáltatónál nem végezhetnek olyan tevékenységet, amely azonos vagy hasonló jellegű, mint az MTV-nél végzett munka.

A politikai összeférhetetlenségi szabályok szerint az MTV munkatársai, jogviszonyuktól függetlenül, munkahelyükön kívüli társadalmi, gazdasági, politikai, közéleti tevékenységükkel nem veszélyeztethetik a közszolgálati televízió pártatlanságát, annak megítélését. A reklám-összeférhetetlenségi szabályok szerint a munkatársak - kulturális ajánlat kivételével - reklámokban nem szerepelhetnek - írják.

Két hete arról tájékoztatta a Nap-kelte című reggeli műsor producerét az MTV közéleti igazgatója, hogy Aczél Endre a Klubrádiónál és a Népszabadságnál végzett munkája összeférhetetlen az MTV-s tevékenységével, nem sokkal később pedig Bánó Andrást parancsolta le a képernyőről.

Az ő esetében nem összeférhetetlenség volt ennek indoka, hanem az, hogy a riporter - a köztévé sajtóosztálya által részletesen ki nem fejtett módon - "a műsorvezető több alkalommal több ponton megsértette a médiatörvényt és a köztelevízió közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzatát".



bly \ bwt

MTI 2008. február 26., kedd 9:56

Információ

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását