2024. május 9. - Gergely

Nyíregyháza lesz a vendég

Nyíregyháza lesz a vendége a budapesti Művészetek Palotájának február 24-én, s mutatja be kulturális életének egy szeletét a fővárosban - közölték a szervezők a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.
2008. február 14. csütörtök 16:05 - Hírextra
A Művészetek Palotája szeretné bemutatni a megyeszékhelyeket, azok kulturális csoportjait, hogy a vidéken élő tehetségeket a fővárosban is megismerhessék - mondta el Várkonyi Attila, a rendezvénysorozat házigazdája.

Hozzátette: a Budapesten vendégeskedők pedig bepillantást nyerhetnek a kulturális centrum életébe.
Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere arról tájékoztatott, hogy a jövő hét végi rendezvényen ott lesz a település szülötte, Mészáros Árpád Zsolt színművész, valamint a Móricz Zsigmond Színház több tagja is, akik a teátrum műsorán szereplő Valahol Európában című musicalből adnak elő részleteket.
Fellép továbbá Szentpáli Roland tubaművész, az egyik kereskedelmi televízió tehetségkutatóján nagy sikerrel szerepelt 4 for Dance, a Dongó Együttes, a Mesekert Bábszínház, a Tini show, valamint a Nyírség Táncegyüttes kamaracsoportja is.

A február 24-én délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvényre a budapestiek mellett várják a szabolcsi nézőket is, hogy a műsor megtekintése mellett megismerkedjenek a Művészetek Palotájával.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását