2024. június 1. - Tünde

Kurtág György a kulturális évad fókuszában

Egy év múlva indul a New York-i és washingtoni magyar kulturális évad, amelynek középpontjában Kurtág György zeneszerző áll. A programról Orsós László Jakab, a New York-i Magyar Kulturális Központ vezetője pénteken, a külföldi magyar kulturális intézetek
2008. február 1. péntek 19:47 - Hírextra

A világhírű zenei központ, a Carnegie Hall a jövő szezont beharangozó sajtótájékoztatóján kiemelten foglalkozott a magyar eseményekkel - emlékeztetett. A Carnegie Hall a napokban adta közre a következő évad programját, amelyből kiderül, hogy a Bernstein Fesztivál és a "fekete zene" programcsomag mellett a harmadig jelentős sorozatuk a Celebrating Hungary.

A sorozatban a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjét 2009. január 24-én tartják, közreműködik az idősebb és az ifjabb Lendvay József hegedűművész és Ökrös Oszkár cimbalmos. Liszt Ferenc harmadik magyar rapszódiáján, Brahms magyar táncain kívül Brahms első szimfóniája szólal meg a hangversenyteremben.

Schiff András mind a harminckét Beethoven-zongoraszonátát eljátssza a Carnegie Hallban, a Keller Vonósnégyes pedig Szervánszky Endre és Kurtág György alkotásaiból ad elő.

A legjelentősebb esemény az intézet igazgatója szerint Kurtág első személyes jelenléte az Egyesült Államokban. A boldogult R. V. Truszova üzenetei című dalciklus teljes változatnak világpremierjét tartják New Yorkban. A koncertre Kurtág választása alapján egy orosz szopránt, Natalija Zagorinszkaját kérték fel.

Kurtág Márta és György mesterkurzust is tart, a képzést a Carnegie Hall már meghirdette, nagy számú jelentkező várható, ezért bár a foglalkozások nyilvánosak lesznek, a résztvevőket szűrni fogják. A kurzus témája Beethoven és Bartók munkásága. Az évad során a virtuóz hegedűs, Roby Lakatos is föllép. Eötvös Péter több kompozíciójának egyesült államokbeli bemutatóját vezényli a Juilliard School, a Weill Music Institute és a Carnegie Hall együttműködésében létrejött zenekar élén.

A 2009 eleji zenei kínálatnak lesz az évad második felében még egy figyelemre méltó hulláma, a másik erősségük Orsós László Jakab véleménye szerint a fotó, főként a történeti fotó. A huszadik századi elején élt magyar női fotósok képei egy meghatározott gyűjteményből kerülnek ki. A Washingtonban működő Nemzeti Női Múzeumban is látható lesz az anyag, de a programok "ingáznak" New York és Washington között, ez így költséghatékony - jegyezte meg az igazgató.
A tavaly megjelölt 700 millió forintos költségkeretnek megfelelően alakították ki a programot, amely valójában teljesen elkészült. Csak egy-két helyszínnel nem kötöttek még szerződést, ha ez megtörténik, a listát közreadják.

Orsós László Jakab kiemelte: ha az amerikai sajtóban az ingerküszöböt átlépi egy-egy információ, jelzi, hogy nem rossz a műsor. Nem Yorkban irdatlan programmennyiséggel és sztárokkal kell megküzdeni, Washington békésebb, de diplomáciailag fontos hely.

A tavaly bemutatott tanácsadó testülettel (Heller Ágnes szociológus, Kornai János közgazdász, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, volt kulturális miniszter, Bíró Yvette filmdramaturg, Karvalits Ferenc közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Szántó András, New Yorkban élő kulturális szakértő, Kőrösi Orsolya kulturális tanácsadó) negyedévente rendszeresen találkozik az igazgató, e-mailben pedig rendszeresen informálják egymást.

"Sokat kérdezek tőlük, és nem egyszer beszélnek le valamilyen ötletről, érdemi tanácsokkal látnak el"- fűzte hozzá Orsós László Jakab.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását