2024. május 7. - Gizella

Házasság hete Magyarországon

Először rendezik meg a házasság hetét Magyarországon, február 8-14. között, a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz), valamint a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében - jelentette be Novotny Zoltán, a Protestáns Újságírók Szövetsé
2008. január 31. csütörtök 21:17 - Hírextra

A rendezvénysorozat keretében, február 11-13. között előadásokat tartanak a házasság intézményéről, február 14-én pedig meghirdetik a "nyitott templomok napját". Ezen a napon a különböző felekezetek papjai előtt erősíthetik meg házassági esküjüket a férjek és a feleségek, illetve lelkipásztori áldást kérhetnek további, együtt töltendő éveikre - mondta az újságírószövetség elnöke.
Csepregi András, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője a tájékoztatón kifejtette: szerinte nem rosszabbak ma sem az emberek, sem a házasságok, mint régen, mindössze a nők helyzete változott meg annyiban, hogy el tudják magukat tartani, így nagyobb az anyagi függetlenségük és könnyebben tudnak önálló életet kezdeni.

Bíró László római katolikus püspök, a Központi Papnevelő Intézet rektora szükségesnek nevezte, hogy az egyház "kifelé is beszéljen a házasságról". II. János Pál pápát idézve rámutatott, hogy nem a házasság intézményét, hanem a családokat és az embereket kell evangelizálni, mert "az ember van válságban és nem a házasság".

Pintér Mária, a MEÖT női bizottságának tagja és az evangélikus női missziós szolgálat elnöke elmondta: munkájuk során olyan egyedülálló anyákat hívnak össze, akik elvesztették társukat és támaszra várnak. Szerinte a házasság hetének üzenete: "van reménység az összetört kapcsolatok helyreállítására."

A házasság hetének fő célkitűzése, hogy "újszerű és kreatív módon ismertesse meg az emberekkel azokat a hagyományos értékeket és bibliai alapelveket, melyek alkalmazása sikeressé és örömtelivé teheti házasságukat" - olvasható a rendezvény honlapján, a www.hazassaghete.hu-n.

A házasság hetének mozgalmát tizenegy évvel ezelőtt kezdeményezte Richard Kane, anglikán vallású brit üzletember, aki egyébként részt vett a csütörtöki sajtótájékoztatón. A kezdeményezés óta minden évben február 14., azaz Valentin-nap környékén a brit egyházi és világi sajtó nagy figyelmet szentel a házasság népszerűsítésének.

Az évek során olyan neves személyiségek is támogatták a mozgalmat, mint Tony Blair, akkori brit miniszterelnök vagy Ian Duncan canterburyi érsek. Tavaly Svájcban és a Csehországban is megrendezték a házasság hetét, amelyhez idén csatlakozott Magyarország.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását