2024. június 18. - Arnold, Levente

Maliban a mezőny

A viszontagságos előző nap után kevés pihenés után ért be a Bamako-rali mezőnye Maliba. Szerencsére autó- és emberveszteség nélkül.
2008. január 27. vasárnap 18:00 - Hírextra
Csak hajszálon múlt, hogy a 141-es rajtszámmal induló Opel Frontera eltévedt utasai éjszaka összetalálkoztak a Coimbra Racing és a Renegat Team autóival. A Frontera navigációs rendszere elromlott, csak hagyományos iránytűt tudtak segítségül hívni, hogy elérjenek Maliba. Ráadásul ezen az autón utazott a karaván egyik orvosa és a Budapest-Bamako sajtóreferense.

Az előző naphoz képest a Nara-Segou szakasz igazán könnyűnek ígérkezett. A túrakategóriában indulók még a helyiekkel való ismerkedésre is tudtak időt szakítani. Beszámolójuk szerint a mali emberek kedvessége és vendégszeretete semmihez sem hasonlítható.

A versenykategóriának erre természetesen nem maradt ideje. Annyira szoros a verseny, hogy csak az esti díjátadón, Bamakoban derül ki, hogy ki viheti haza a 2008-as trófeát.

Sajnos megtörtént az első komolyabb baleset is: a 170-es rajtszámmal motorozó Gyulai Csongor Narától 20 km-re durrdefektet kapott. Egy helybéli a segítségére sietett, platós autóján szállította el a bajba jutott versenyzőt. Majd a kisegítő teherautó pár kilométerrel odébb belehajtott a 95-ös rajtszámú Suzuki Vitarába, amely totálkárosra tört, de utasai szerencsére nem sérültek meg. Gyula Csongor viszont valószínűleg részleges ínszakadást szenvedett.

Vasárnap hajnalban több csapat már jó korán útra kelt, hogy minél előbb beérjen Bamakóba.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását