2024. május 6. - Ivett, Frida

Magyar és indiai tudósok együtt dolgoznak

Az indiai és a magyar kutatók és fejlesztők közötti újfajta tudományos együttműködési forma kialakításáról állapodott meg Indiában Pártos Ferenc, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) elnöke és Thirumalacsari Ramaszami, az indiai tudományos és
2008. január 24. csütörtök 11:23 - Hírextra

"A két vezető arra vállalt kötelezettséget, hogy három éven keresztül évente egy-egy millió euróval segíti a virtuális közös kutatóhálózatok megszervezését, illetve a pályázatok révén a közös munkát. Az együttműködést maximum két éven belül értékelik és a legjobban működő kutatóhálózat számára az indulónál lényegesen nagyobb többletforrást biztosítanak" - közölte az MTI-vel Pártos Ferenc, az NKTH elnöke.

Három területet jelöltek ki, ahol ezeket a virtuális kutatóintézeteket elindítják: a biomedicinát, a zöldenergiát és az űrkutatást, amelyeknek kutatását a keret feléből, évi 500-500 ezer euróból finanszírozzák.

E témakörökön belül, például a csontvelőkutatásban, a katalizátorok fejlesztésében, illetve az űrkutatásban az elektronikai és optikai fejlesztésben sikeres pályázók működnek együtt. Hamarosan magyar küldöttség indul Indiába, hogy feltárja, a kijelölt három nagyobb területen belül mely intézetek milyen kutatási területen, és ezen belül mely kutatók kezdhetik el a közös munkát.

A kezdeményezés célja, hogy olyan hálózatokat hozzanak létre, melyekben egymás eredményeit felhasználva dolgoznak a kutatók, és rendszeresen látogatják egymás kutatóintézeteit. Az új tudományos hálózattal virtuális intézmények jönnek létre, amelyek szervesen illeszkednek mindkét ország kutatóhálózatába, a kiválasztott témákról a hazai zsűrik döntenek.

A megállapodás szerint a keretösszeg másik felét pályázatokon keresztül ítéli oda a két állam arra, hogy olyan tudományos programokat támogasson, amelyekben szorosan együttműködnek a két ország kutatói.

"Minden állam a saját kutatóhálózatában valósítja meg a fejlesztéseket, majd két év elteltével szakemberek vizsgálják felül a három kutatóhálózat eredményességét. Ez alapján születhet döntés arról, hogy melyik kutatóhálózat támogatására érdemes a későbbiekben nagyobb támogatási forrást elkülöníteni" - vázolta Pártos Ferenc.

"Kutatási együttműködési szerződést kötöttünk Kínával és Szingapúrral és tervbe vettük a szerződést Oroszországgal is." - tette hozzá az NKTH elnöke.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását